Zováth Jánossal tárgyalnak

V. GY.V. GY.
2002.12.21. 20:47
Címkék
Ezen a héten másodszor tárgyalt Zováth János, a Dunaferr labdarúgója a ferencvárosi vezetőkkel. Mint ismert, Zováthnak jelentős összeggel tartozik az újvárosi klub, ezért a játékos a ligához fordult. Az MLL megállapította a szerződésszegést, így a védekező középpályás szabadon igazolhatóvá vált. Egy hete Zováth már találkozott Szeiler József ügyvezető igazgatóval és Garami József szakmai igazgatóval, és abban maradtak, folytatják az egyeztetést.
"Megtörtént a második találkozás is, és ezúttal már konkrétumokról beszéltünk – mondta Zováth János. – A megegyezésben sokat segíthet az a tény, hogy az MLSZ elnöksége engedélyezi a téli átigazolást.” Zováth nem tért ki arra, miért jelent ez előnyt számára, de vélhetően a Ferencváros játékosokat is adna cserébe a futballistáért a Dunaferrnek. Zováth a két ünnep között még egyszer találkozik Szeilerékkel, és vélhetően január elején már a Ferencváros keretének tagja lesz.Hír még, hogy a pénteki török lapok öles betűkkel számoltak be arról, miszerint Gera Zoltánt az Európa-hírű Galatasaray szemelte ki. Ottani források szerint a klub vezetői többször látták Gerát futballozni, legutóbb például a Kispest-Honvéd elleni találkozón, és rendkívül jó benyomást tett rájuk. Ugyanakkor Gera ügyében ez idáig senki sem tett konkrét ajánlatot a Ferencvárosnak; alighanem azért nem, mert a labdarúgót csak nyáron szeretnék elvinni a kérők, hiszen Gerának június végén lejár a szerződése, és ezután már ingyen igazolhatóvá válik. A Fradi persze szeretné megtartani az értékeit, köztük Gerát is, ezért már az ősz folyamán tárgyalásokat kezdtek a vezetők a válogatott labdarúgóval.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
50 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
58 perce

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
1 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
1 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
1 órája