Ennyivel jobb az olimpiai negyedik

Még pénteken, az Eurotour harmadik állomásának első napján a házigazda ukránok ellen is elég megilletődötten játszottak az első harmadban a mieink – ennek köszönhetően az ötödik percben hátrányba is kerültek –, s szombaton a fehéroroszokkal szemben is hasonló rajtot vettek Ocskayék, azzal az aprócska különbséggel, hogy ezúttal már a negyedik percben gólt kaptak. Bekbulatov volt a "bűnös", aki a magyar kapu előtt forgolódott, majd váratlan lövése nemcsak a védőket, de a dunaújvárosiak portását, Halmosit is meglepte. Ôszintén szólva nem is az volt a legnagyobb baj, hogy vezetett az ellenfél, sokkal inkább, hogy a hatodik percig Mezin kapujának a környékére sem jutottak a magyar csatárok. Aztán Szuna távoli, és valljuk be, gyengécske lövése jelezte, hogy azért a zöld mezben játszó magyarok sem adták fel a támadások lehetőségét. Olyannyira nem, hogy nem sokkal később – az előzmények ismeretében igencsak váratlanul – egyenlítettek: Vas passzával Palkovics lépett meg, s balról hét méterről akkora lövést zúdított Mezin válla fölött a bal felső sarokba, hogy azt talán még a televíziós lassításon sem nagyon lehetett volna látni.
Gól, végre magyar gól (amúgy ez volt az első itt, Kijevben…), de ettől a jégen még gyakorlatilag semmi sem változott. Az olimpiai negyedik fehéroroszok gyorsak voltak, erőszakosak, sokszor egyenlő létszámnál is úgy adogatták körbe a magyar védelmet, mintha létszámfölényben lettek volna, miközben Ladányiéknak még annyi gyors kontrára sem volt lehetőségük, mint pénteken az ukránok ellen. Jött is a második fehérorosz gól annak rendje és módja szerint, és ráadásul még szép is volt: Makritszkij bámulatos passzát Beli kapásból lőtte a kapuba. Ráadásul még ezt is überelni tudták, amikor magyar emberelőnynél (!) Andrijevszkij lépett meg, s bizony nagyon "csúnyán" hintába ültette Halmosit.
És aztán valami történt…

Ne tessenek megijedni, nem az, amitől esetleg tartani lehetett, nevezetesen, hogy összeesik a magyar együttes, hiszen ez a csapat már többször bebizonyította, hogy van tartása. Nem, összeesésről szó sem volt, sőt a 27. percben már 3–3 volt az eredmény…! Persze ehhez kellett az is, hogy az angol játékvezető elkezdte szórni a büntetéseket, s ebből az ellenfél jött ki rosszabbul: előbb egy kettős emberelőnyt használt ki közelről Sille (ez amolyan tipikusan "begyötört" gólt volt), majd egy egyszerű létszámfölényt értékesített Horváth, de ez utóbbinál az érdemnek legalább a fele Ladányié, aki visszafogottan minősítve is zseniális passzal – igaz, ezt már megszokhattuk tőle – hozta helyzetbe Horváthot.
Aztán – igen kérem, ez egy ilyen meccs volt – megint történt valami…
A fehéroroszok érezhetően "bepi-pultak", plussz még Halmosi is bizonytalankodott a kapuban (28 másodperc alatt kapott két gólt, s ezek közül legalább az egyik, de talán mind a kettő elkerülhető lett volna…), s ezzel visszaállt a korábbi különbség, amire a 36. percben egy újabb találattal, még a második szünet előtt rá is tett a Szafonov-csapat. Magunk közt szólva ezek után már nem csoda, hogy a befejező játékrész sok izgalmat nem hozott: a jól megszokott három találat ott, egy itt (tipikus Ladányi-gól, balról, éles szögből lőtt bomba), és végre néhány valóban szép, a közönségtől tapsot kicsaló magyar akció. Ezekből amúgy vasárnap, a britek ellen – a papírforma alapján ez lesz az egyetlen talán nyerhető meccs – kellene majd minél több…

Mestermérleg
Vlagyimir Szafonov: – A játékosaimnak azt a feladatot adtam, hogy minél többet lőjenek kapura, és amint azt a kilenc gól mutatja, megfeleltek az elvárásaimnak. A magyar csapat ettől függetlenül kellemes benyomást tett rám, szerintem van esélye arra, hogy felkerüljön az A-csoportba.
Jan Jasko: – Sajnos ezen a mérkőzésen nem sikerült olyan jó teljesítményt nyújtanunk, mint pénteken az ukránok ellen. A védekezésünk nem volt elég fegyelmezett, a fehérorosz pedig jó csapat, könyörtelenül kihasználta a hibákat.