ÚJPEST - egyéni edzéstervek a télre

K. I.K. I.
2002.12.13. 21:04
Címkék
Megtartotta utolsó edzését az Újpestnél Szabó András vezetőedző  no, persze, csak ebben az esztendőben, hiszen a szakember a továbbiakban is élvezi a klubvezetőség bizalmát, így jövő nyárig minden bizonnyal ő irányítja majd a csapat felkészülését (immár az is eldőlt, hogy Dudar György és Szabó György lesz a két pályaedző az egyesületnél).
"Értékeltem a vezetőknek az elmúlt időszakot –mondta Szabó András. –Ebben a bajnokságban kicsit nehezen indult be a csapat, de a végére úgy érzem sikerült összeállnia az együttesnek. Az mindenesetre bebizonyosodott, hogy sok új játékosból nehéz rögvest ütőképes gárdát összegyúrni. A lényeg, hogy dobogón vagyunk, a harmadik helyen állunk. Remélem, hogy a felkészülési időszak zökkenőmentes és sérülésmentes lesz, és ha sikerül a bal oldalra védőt, vagy középpályást igazolnunk, akkor harcban lehetünk az első helyért.”Az idei utolsó edzést követően sem pihenhetnek az újpesti labdarúgók. Szabó András mindegyik játékosnak készített egy brossúrát, amelyen feltüntette, hogy milyen gyakorlatból kinek mennyit kell végrehajtania. A szakember bízik a labdarúgóiban, abban, hogy végrehajtják a feladatokat, és jó erőállapotban kezdik meg január 6-án a felkészülést.
Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
9 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
11 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
54 perce

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte az 50 hátat Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Pályára sem lépett, hét hét után távozott Japánból a korábbi német válogatott védő

Minden más foci
1 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik