Egyik fél sem elégedetlen

Vágólapra másolva!
2002.12.11. 21:25
Címkék
Egyáltalán nem letört a hangulat az Arsenal háza táján a Valencia elleni gól nélkül zárult rangadót követően. Pedig Arséne Wenger tanítványai tulajdonképpen végigtámadták az egész mérkőzést, ráadásul az utolsó negyedórában Angulo kiállítása miatt még emberelőnyben is voltak, de a zseniálisan védő Palop kapus minden hazai próbálkozást hatástalanított.
"Úgy érzem, alaposan kitettünk magunkért ezen a meccsen, hiszen jól játszottunk, és rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki, azonban a Valencia kapusa nagy napot fogott ki és lehúzta a rolót. Ugyanakkor az is igaz, hogy hátul több olyan hibát követtünk el, amely az egy pontot is veszélybe sodorta” – nyilatkozta a lefújást követően Wenger. Arra a kérdésre, miszerint elégedett-e a döntetlennel, az edző a következőket mondta: "Amikor a pontgyűjtögetés a cél, akkor csak előre tekintek, nem vizsgálom, hogy ki ellen jött össze mondjuk a döntetlen. Bízom benne, hogy szerzünk annyi pontot, hogy továbblépjünk a csoportból.”Valenciában sincsenek letörve a Highburyben történt pontosztozkodás után. A spanyol bajnokot gardírozó Rafa Benítez leginkább azon kesergett, hogy Angulo kiállítása előtt a játékvezető nem a legmegfelelőbben helyezkedett. "Egy jól sikerült első félidőt követően a körülmények áldozataivá váltunk, és meleg helyzeteket voltunk kénytelenek átélni, főleg akkor, amikor már csak tízen voltunk a pályán. Angulo kiállításáról csak annyit, hogy én nem láttam a szabálytalanságot, de abban biztos vagyok, hogy a bíró sem láthatta. Az egy ponttal egyébként elégedett vagyok, mert egy nagyon erős ellenfél otthonából hoztuk el, egy igen kiélezett mérkőzést követően.”
A meccs számokban
Arsenal Valencia
Lövési kísérletek 16 5
Kapura lövések 10 2
Szögletek 6 3
Szabálytalanságok 11 20
Leshelyzetek 3 4
Labdabirtoklás (%-ban) 57 43
A meccs számokban
Arsenal Valencia
Lövési kísérletek 16 5
Kapura lövések 10 2
Szögletek 6 3
Szabálytalanságok 11 20
Leshelyzetek 3 4
Labdabirtoklás (%-ban) 57 43
…az odahaza másodszor gólképtelen Arsenal először játszott döntetlent spanyol csapattal pályaválasztóként? A Valenciával 0–0-t játszó londoni együttes korábban háromszor nyert, kétszer pedig kikapott hispán riválisától. Az ibériai gárdák közül a Barcelona (a Wemleyben) és a Deportivo (a Highburyben) tudott nyerni az "ágyúsoknál”.
Legfrissebb hírek

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 perce

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
4 perce

Női kézilabda BL: CSM Bucuresti–Ferencváros

Kézilabda
19 perce

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
25 perce

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
28 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
50 perce

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
1 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik