Budapesti atlétikai vb: oszlanak a viharfelhők

Vágólapra másolva!
2002.12.11. 20:21
Címkék
Oszlatni próbálják a viharfelhőket a még meg sem épült Budapest Aréna, pontosabban az ott rendezendő egyik legkiemelkedőbb sportesemény, a 2004-es budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokság felől. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége szerdán jóváhagyta a 640 millió forintra módosított költségvetést és az átalakult szervezőbizottság összetételét.A bizonytalan financiális háttér állítólag a múlté: a GYISM a költségvetés felét állja majd (három részletben), ezen felül szponzorok és a főváros támogatására számítanak.A szervezőknek pénteken a nemzetközi szövetség (IAAF) vezetőit is meg kell győznie: a Lamine Diack elnökkel érkező Gyulai István főtitkár biztosan mellettünk áll.A szervezőbizottság elnöke Rábold Gusztáv lett, az ügyvezető Szalay Péter, a marketingigazgató Gécsek Tibor, a gazdasági ügyek felelőse Studniczky Ferenc.
Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
4 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
12 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
40 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
42 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
59 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik