Atlétika 2002

Vágólapra másolva!
2002.12.11. 21:08
Címkék
Idén, az olimpiai ciklus félidejében rendkívül eredményes évet zár a magyar sport: az ötkarikás játékok műsorán szereplő versenyszámokban világ- és Európa-bajnoki címeket, érmeket és értékes helyezéseket szereztek az Athénra készülő magyar versenyzők, bár azt sem tagadhatjuk, néha akadtak kudarcok is. Közeleg az esztendő vége, itt a mérlegkészítések ideje: a december végéig tartó sorozatunkban felidézzük az egyes sportágak örömteli és szomorú pillanatait, valamint hagyományainkhoz híven  megválasztjuk az esztendő legjobbjait. E címet negyedikként az Európa-bajnok diszkoszvető, Fazekas Róbert érdemelte ki.
Fazekas Róbert egy évvel ezelőtt álmodni sem mert arról, amit idén elért. Persze szeretett volna nagyot dobni, az Európa-bajnokságon jól szerepelni, az országos csúcsot megjavítani, de az hogy végigveri a világot, s hogy 71.70 méterrel az örökvilágranglista negyedik helyére kerül, fel sem merült benne. Pedig ez történt.
– Minden májusban, Katarban kezdődött, amikor 69 méterrel megnyertem a dohai Grand Prix-viadalt – idézte fel az idény elejét Fazekas.
– Nem egy kicsit előbb, amikor az UTE pályán 69.71-re javította az országos rekordot?
– Az igazán fontos a nemzetközi porondon elért eredmény. Arra figyel a világ, azt fogadják el igazán.
– Edzésen már korábban is lehettek jelei a későbbi sikereknek.
– Valóban, három héttel az idény kezdete előtt 68 métert dobtam. Akkor éreztem először, hogy ha szerencsém van, és kifogok egy jó szelet, hetven méter fölé kerülhetek.
– Ehhez végül szélre sem volt szüksége.
– Amikor Szombathelyen 71.70 métert értem el, fújt egy kis szél, de nem volt elég erős. A madridi Világkupán viszont, ahol 71.25 méterrel nyertem, a szél csak hátráltatott minket.
– Tizennyolc versenyéből tizenhatot megnyert, vagyis nem akadt igazi ellenfele.
– Hiába volt a remek sorozat, nekem nyáron az Európa-bajnokság lebegett a szemem előtt. Csak arra tudtam gondolni, hogy ott nehogy kudarcot valljak.
– Egy évvel ezelőtt jó formában érkezett a világbajnokságra, mégis kiesett a selejtezőben. Ez nyomasztotta?
– Igen. Úgy gondoltam, ha Münchenben bejutok a döntőbe, győzni tudok. De hogy ott leszek-e a fináléban, abban már nem voltam olyan biztos. A selejtezőbeli eső dobásom sem tett jót a lelkemnek, mert hiába melegítettem 69 méterrel, elsőre csak 59 métert dobtam. Amikor másodszorra teljesítettem a selejtezőszintet, mázsás kövek estek le a szívemről.
– A döntőben már nem is izgult?
– Inkább nagy nyugalom szállt meg. Főleg, amikor láttam, hogy esik az eső, és tudtam, hogy ez sok ellenfelemet zavarja. Persze én sem kedvelem a csúszós kört, így inkább arra összpontosítottam, hogy egy technikailag jó, ritmusos dobást hozzak össze, amivel győzni tudok.
– Nemcsak első lett, 68.83 méterrel a korábbi Európa-bajnoki csúcsot is megdöntötte. Fantasztikus idényt zárt. Felébredt már az álomból?
– Nem hagytam magam elmerülni benne. Nem akarok eltelni a sikerektől, hiszen még vannak megvalósítandó terveim.
– Valami azért csak megváltozott!
– A történtek hatalmas pszihés többletet jelentenek. Tavaly is nagyon akartam, elszántan edzettem, de most minden nap úgy megyek le a pályára, hogy széttépem a súlyzót.
– Lehet még ezt a teljesítményt fokozni?
– Lehet. Legalábbis remélem. Vida József, az edzőm úgy építette fel a munkám, hogy 2004-re legyek a legjobb.
– Jövőre mit tervez?
– Meg szeretném ismételni az idei idényt. Vagyis, jó lenne minden fontos versenyt, így a világbajnokságot és a Grand Prix-döntőt megnyerni. Erre, ha egészséges maradok, van esélyem. A versenyzés terén van még fejlődnivalóm, hiszen idén kétszer is úgy kaptam ki, hogy jó formában voltam, de rosszul dobtam. Nem a vereség a tragédia, hanem, hogy úgy fejeztem be a versenyt, hogy maradt még bennem.

Névjegy

FAZEKAS RÓBERT
Született: 1975. augusztus 18., Szombathely
Sportága: atlétika
Versenyszáma: diszkoszvetés
Klubja: Haladás VSE
Edzôje: Vida József
Nevelôedzôje: Németh Pál
Egyéni csúcsa: 71.70 (2002) - országos csúcs
Legjobb eredményei: vb-11. (Sevilla, 1999); Európa-bajnok (München, 2002), Eb-4. (Budapest, 1998); Vk-1. (Madrid, 2002), junior vb-6. (Lisszabon, 1994), utánpótlás Eb-6. (Turku, 1997)
– Tudja már a jövő évi programját?
– Áprilisban Dél-Afrikában lépek először pályára, aztán japán versenykörútra utazom. Onnan a dohai Grand Prix-viadalra megyek. Szerencsére a Grand Prix-sorozat új rendszere miatt nyáron nem kell sok helyen rajtolnom ahhoz, hogy döntős legyek, így nyugodtan készülhetek a világbajnokságra.
– Méterekben számolva mit vár?
– Erre nehéz válaszolni, talán nem is szabad semmit sem mondani. Edzésen már túldobtam a világcsúcsot, de akkor nagyon jó szél fújt. Hogy ez versenyen sikerül-e, az a szerencsén is múlik.
– A Track and Field News című amerikai szaklap az év negyedik legjobb atlétájává választotta.
– Ez nagy megtiszteltetés, különösem, mert olyan atléták elé helyeztek, mint a százon világcsúcsot futó Tim Montgomery.
– Miben változott meg az élete?
– Nyugodtabb lett. Megszüntek az anyagi problémáim, A Nike Europával életem első nagy szponzori szerződését is megkötöttem. Eddig, akárcsak Annus Adrián, kötéltáncot jártam. Minden pénzemet a sportra fordítottam, tulajdonképpen hazardíroztam. Már gyerekkoromban az atlétikára költöttem mindenemet, ha volt egy kis pénzem, dobócipőt, edzőruhát vettem. Másban sohasem gondolkodtam.

Visszatekintő

Fedett pályás Európa-bajnokság, Bécs (március 1–3.)

Férfiak. 60 m: 1. Jason Gardener (brit) 6.49, 2. Lewis-Francis (brit) 6.55, 3. Dovgal (ukrán) 6.62. Előfutamban: Babály László 6.77. 200 m: 1. Marcin Urbas (lengyel) 20.64, 2. Malcolm (brit) 20.65, 3. Mackowiak (lengyel) 20.77. 400 m: 1. Marek Plawgo (lengyel) 45.39, 2. Laursen (svéd) 45.59, 3. Vieru (román) 46.17. 800 m: 1. Pawel Czapiewski (lengyel) 1:44.78, 2. Bucher (svájci) 1:44.93, 3. Reina (spanyol) 1:45.25. 1500 m: 1. Rui Silva (portugál) 3:49.93, 2. Hibuero (spanyol) 3:50.08, 3. East (brit) 3:50.52. 3000 m: 1. Alberto Garcia (spanyol) 7:43.89, 2. Jiménez (spanyol) 7:46.49, 3. Espana (spanyol) 7:48.08. 60 m gát: 1. Colin Jackson (brit) 7.40, 2. Lichtenegger (osztrák) 4.47, 3. Pecsonkin (orosz) 7.50. Ef.: Kiss Dániel 7.83, Kovács Balázs 7.89, Palágyi Gergely 7.91. Magas: 1. Staffan Strand (svéd) 234, 2. Holm (svéd) 230, 3. Ribakov (orosz) 230. Selejtezőben: Fehér Román 217. Rúd: 1. Tim Lobinger (német) 575, 2. Kristiansson (svéd) 575, 3. Börgeling (német) 575. Távol: 1. Raul Fernández (spanyol) 822, 2. Lamela (spanyol) 817, 3. Dacsev (bolgár) 817. Hármas: 1. Christian Olsson (svéd) 17.54, 2. Oprea (román) 17.22, 3. Glavatszkij (fehérorosz) 17.05. Súly: 1. Manuel Martinez (spanyol) 21.26, 2. Olsen (dán) 21.23, 3. Csumacsenko (orosz) 20.30. S: Bíber Zsolt 19.30. Hétpróba: 1. Roman Sebrle (cseh) 6280, 2. Dvorak (cseh) 6165, 3. Nool (észt) 6084, …5. Zsivoczky Attila 5957, 6. Kürtösi Zsolt 5950. 4x400 m: 1. Lengyelország 3:05.5, 2. Franciaország 3:06.42, 3. Spanyolország 3:06.60.

Nők. 60 m: 1. Kim Gevaert (belga) 7.16, 2. Kiszlova (orosz) 7.18, 3. Kokloni (görög) 7.22. Ef: Szabó Enikő 7.54. 200 m: 1. Muriel Kurtis (francia) 22.52, 2. Mayr (osztrák) 22.70, 3. Rockmeier (német) 23.05. Ef: Szabó Enikő 23.88. 400 m: 1. Natalja Antjuh (orosz) 51.65, 2. Marx (német) 52.15, 3. Shinkins (ír) 52.17. 800 m: 1. Jolanda Ceplak (szlovén) 1:55.82, 2. Graf (osztrák) 1:55.85, 3. Grousselle (francia) 2:01.46. Ef: Varga Judit 2:02.43. 1500 m: 1. Jekatyerina Puzanova (orosz) 4:06.30, 2. Iagar (román) 4:06.90, 3. Turova (fehérorosz) 4:07.69. 3000 m: 1. Marta Dominguez (spanyol) 8:5387, 2. Scramento (portugál) 8:53.96, 3. Zadorozsnaja (orosz) 8:58.36, …12. Papp Krisztina 9:13.14, 13. Tóth Lívia 9:14.58. 60 m gát: 1. Glory Alozie (spanyol) 7.84, 2. Ferga (francia) 7.96, 3. Bolm (német) 7.97. Ef: Vári Edit 8.37. Magas: 1. Marina Kupcova (orosz) 203, 2. Győrffy Dóra és Bergqvist (svéd) 195-195. Rúd: 1. Szvetlana Feofanova (orosz) 475, 2. Buschbaum (német) 465, 3. Pyrek (lengyel) 460. S: Molnár Krisztina 430, Vaszi Tünde 420. Távol: 1. Niki Xantu (görög) 674, 2. Rubljova (orosz) 674, 3. Galkina (orosz) 668, …6. Ajkler Zita 648. Hármas: 1. Tereza Marinova (bolgár) 14.81, 2. Hansen (brit) 14.71, 3. Olejnyikova (orosz) 14.30. Súly: 1. Vita Pavlis (ukrán) 19.76, 2. Legnante (olasz) 18.60, 3. Koeman (holland) 18.53. Ötpróba: 1. Jelena Prohorova (orosz) 4622, 2. Gomes (portugál) 4595, 3. Klüft (svéd) 4535. 4x400 m: 1. Fehéroroszország 3:32.24, 2. Lengyelország 3:32.45, 3. Olaszország 3:36.49.

Mezei futó világbajnokság, Dublin (március 23–24.)

Férfiak. 4.27 km: 1. Kenenisa Bekele (etióp) 12:11, 2. Kipkosgei (kenyai) 12:18, 3. Mekonnen (etióp) 12:20. Csapatban: 1. Kenya 20, 2. Etiópia 32, 3. Spanyolország 57. 12.07 km: 1. Kenenisa Bekele 34:52, 2. Yuda (tanzániai) 34:58, 3. Talel (kenyai) 35:20. Cs: 1. Kenya 18, 2. Etiópia 43, 3. Marokkó 58.

Nők. 4.27 km: 1. Edith Masai (kenyai) 13:30, 2. Kidane (etióp) 12:36, 3. Ochichi (kenyai) 13:39. Cs: 1. Etiópia 32, 2. Kenya 34, 3. Írország 85. 7.87 km: 1. Paula Radcliffe (brit) 26:55, 2. Drossin (amerikai) 27:04, 3. De Reuck (amerikai) 27:17. Cs: 1. Etiópia 28, 2. Egyesült Államok 38, 3. Kenya 41.

Európa-bajnokság, München (augusztus 2-11.)

Férfiak. 100 m: 1. Dwain Chamberts (angol) 9.96, 2. Obikwelu (portugál) 10.06, 3. Campbell (angol) 10.15, 4. Németh Roland 10.27. 200 m: 1. Konsztantinosz Kenterisz (görög) 19.85, 2. Obikwelu 20.21, 3. Devonish (angol) 20.24. 400 m: 1. Ingo Schultz (német) 45.14, 2. Canal (spanyol) 45.24, 3. Caines (angol) 45.28, … 5. Szeglet Zsolt 45.74. 800 m: 1. Wilson Kipketer (dán) 1:47.25, 2. Bucher (svájci) 1:47.43, 3. Schumann (német) 1:47.60. 1500 m: 1. Mehdi Baala (francia) 3:45.25, 2. Estevez (spanyol) 3:45.25, 3. Silva (portugál) 3:45.43. 5000 m: 1. Alberto Garcia (spanyol) 13:38.18, 2. Sghyr (francia) 13:39.81, Lebid (ukrán) 13:40.00, … 7. Csillag Balázs 13:49.03. 10 000 m: 1. Manuel Martinez (spanyol) 27:47.65, 2. Baumann (német) 27:47.87, 3. Rios (spanyol) 27:48.29. Maratoni: 1. Janne Holmen (finn) 2:12:14, 2. Loskutov (észt) 2:13:18, 3. Rey (spanyol) 2:13:21. 110 m gát: 1. Colin Jackson (angol) 13.11, 2. Olijar (litván) 13.22, 3. Kohutek (lengyel) 13.32. Előfutamban: Csillag Levente 13.85. 400 m gát: 1. Stephane Diagana (francia) 47.58, 2. Muzik (cseh) 48.43, 3. Januszewski (lengyel) 48.46. 3000 m akadály: 1. Antonio Jimenez (spanyol) 24.34, 2. Vroemen (holland) 8:24.45, 3. Martin (spanyol) 8:24.72. Magas: 1. Jaroszlav Ribakov (orosz) 231, 2. Holm (svéd) 229, 3. Strand (svéd) 227. Rúd: 1. Alex Averbukh (izraeli) 585, 2. Börgeling (német) 580, 3. Lobinger (német) 580. Távol: 1. Olekszij Lukasevics (ukrán) 808, 2. Ergotic (horvát) 800, 3. Lamela (spanyol) 799. Hármas: 1. Christian Olsson (svéd) 17.53, 2. Friedek (német) 17.33, 3. Edwards (angol) 17.32. Súly: 1. Yuriy Bilonog (ukrán) 21.37, 2. Olsen (dán) 21.16, 3. Bartels (német) 20.58. Selejtezőben: Kiss Szilárd 19.66, Bíber Zsolt 18.83. Diszkosz: 1. Fazekas Róbert 68.83, 2. Alekna (litván) 66.62, 3. Möllenbeck (német) 66.37, … 7. Kővágó Zoltán 63.63. S: Varga Roland 62.14. Kalapács: 1. Annus Adrián 81.17, 2. Piszkunov (ukrán) 80.39, 3. Papadimitriu (görög) 80.21, 4. Kiss Balázs 80.17, … 6. Gécsek Tibor 79.25. Gerely: 1. Steve Backley (angol) 88.54, 2. Makarov (orosz) 88.05, 3. Henry (német) 85.33. S: Horváth Gergely 77.93.Tízpróba: 1. Roman Sebrle (cseh) 8800, 2. Nool (észt) 8438, 3. Lobogyin (orosz) 8390, … 11. Kürtösi Zsolt 7806. 20 km gyaloglás: 1. Francisco Fernandez (spanyol) 1:18:37, 2. Andrejev (orosz) 1:19:56, 3. Molina (spanyol) 1:20:36. 50 km gyaloglás: 1. Robert Korzeniowski (lengyel) 3:36:39, 2. Vojevodin (orosz) 3:40:16, 3. Garcia (spanyol) 3:44:33. 4x100 m: 1. Nagy-Britannia 38.19, 2. Ukrajna 38.53, 3. Lengyelország 38.71. 4x400 m: 1. Nagy-Britannia 3:01.25, 2. Oroszország 3:01.34, 3. Franciaország 3:02.76.

Nők. 100 m: 1. Ekaterini Tanu (görög) 11.10, 2. Gevaert (belga) 11.22, 3. Levorato (olasz) 11.23. Ef.: Szabó Enikő 11.62. 200 m: 1. Muriel Hurtis (francia) 22.43, 2. Gevaert 22.53, 3. Levorato 22.75. Ef.: Szabó Enikő 23.78, Petráhn Barbara 24.31. 400 m: 1. Oleszja Zikina (orosz) 50.45, 2. Breuer (német) 50.70, 3. McConnell (angol) 51.02. Ef.: Petráhn Barbara 52.72. 800 m: 1. Jolanda Ceplak (szlovén) 1:57.65, 2. Martinez (spanyol) 58.86, 3. Holmes (angol) 1:59.83. 1500 m: 1. Sureyya Ayhan (török) 3:58.79, 2. Szabo (román) 3:58.81, 3. Tomasova (orosz) 4:01.28, 4. Varga Judit 4:02.37. Ef.: Tóth Lívia 4:19.53. 5000 m: 1. Marta Dominguez (spanyol) 15:14.76, 2. O'Sullivan (ír) 15:14.85, 3. Zaborozsnaja (orosz) 15:15.22. Ef: Papp Krisztina 16:20.23. 10 000 m: 1. Paula Radcliffe (angol) 30:01.09, 2. O'Sullivan 30:47.59, 3. Biktaseva (orosz) 31:04.00, … 14. Kálovics Anikó 32:22.61. Maratoni: 1. Maria Guioda (olasz) 2:26:05, 2. Zaituc (német) 2:26:58, 3. Oberem (német) 2:28:45, … 10. Földingné Nagy Judit 2:37:33. 100 m gát: 1. Glory Alozie (spanyol) 12.73, 2. Kraszovszka (ukrán) 12.88, 3. Kaszova (bolgár) 12.91. Ef.: Vári Edit 13.32. 400 m gát: 1. Ionela Tirlea (román) 54.95, 2. Meissner (német) 55.89, 3. Olichwierczuk (lengyel) 56.18. Magas: 1. Kajsa Berqvist (svéd) 198, 2. Kupcova (orosz) 192, 3. Kaliturina (orosz) 189,… 12. Győrffy Dóra 180. Rúd: 1. Szvetlana Feofanova (orosz) 460, 2. Iszinbajeva (orosz) 455, 3. Buschbaum (német) 450, … 7. Molnár Krisztina 430. S. Szabó Zsuzsanna 415. Távol: 1. Tatjana Kotova (orosz) 685, 2. Johnson (angol) 673, 3. Vaszi Tünde 673.S: Ajkler Zita 616. Hármas: 1. Ashia Hansen (angol) 15.00, 2. Koivula (finn) 14.83, 3. Olejnyikova (orosz) 14.54. S: Ajkler Zita 12.98. Súly: 1. Irina Korzsanyenko (orosz) 20.64, 2. Pavlis (ukrán) 20.02, 3. Kriveljova (orosz) 19.56. Diszkosz: 1. Ekaterini Vogoli (görög) 64.31, 2. Szadova (orosz) 64.12, 3. Keleszidu (görög) 63.92. Kalapács: 1. Olga Kuzenkova (orosz) 72.94, 2. Skolimowska (lengyel) 72.46, 3. Montebrun (francia) 72.04. S: Tudja Júlia 61.46, Marx Lívia 56.22. Gerely: 1. Mirela Manjani (görög) 67.47, 2. Nerius (német) 64.09, 3. Ingberg (finn) 63.50, … 8. Szabó Nikolett 59.28. Hétpróba: 1. Carolina Klüft (svéd) 6542, 2. Braun (német) 6434, 3. Szazanovics (fehérorosz) 6341. 20 km gyaloglás: 1. Olimpijada Ivanova (orosz) 1.26:42, 2. Nyikolajeva (orosz) 1:28:20, 3. Alfridi (olasz) 1.28:33. 4x100 m: 1. Franciaország 42.46, 2. Németország 42.11, 3. Oroszország 43.22. 4x400 m: 1. Németország 3:25.10, 2. Oroszország 3:25.59, 3. Lengyelország 3:26.15.

Mezei futó Európa-bajnokság, Medulin (december 8.)

Férfiak (9.83 km): 1. Szerhij Lebid (ukrán) 28:58, 2. Essaid (francia) 29:03, 3. Roncero (spanyol) 29:03, … 50. Bodor Olivér 30:39. Csb: 1. Spanyolország 31, 2. Franciaország 43, 3. Portugália 57.

Nők (6.17): 1. Helena Javornik (szlovén) 20:16, 2. Bogomolova (orosz) 20:18, 3. Abeylegesse (török) 20:19, 4. Kálovics Anikó 20:21, … 8. Staicu Simona 20:28, … 26. Papp Krisztina 21:11. Csb: 1. Oroszország 48, 2. Portugália 54, 3. Nagy-Britannia 80.

JANUÁR Elkezdődik az IAAF jubileumi éve, a szervezetet 90 évvel ezelőtt alapították.

FEBRUÁR Az orosz Szvetlana Feofanova négyszer javítja meg a rúdugrás fedett pályás világcsúcsát, legjobbja 474 cm. Az etióp Berhane Adere 8:29.15 perccel 3000 méteren fedett pályás világrekordot ér el.

MÁRCIUS A bécsi fedett pályás Európa-bajnokságon a magasugró Győrffy Dóra ezüstérmet nyer, a hétpróbázó Zsivoczky Attila ötödik, Kürtösi Zsolt hatodik, a távolugró Ajkler Zita hatodik. Feofanova 475 cm-es, 800 méteren a szlovén Jolanda Ceplak 1:55.82 perces világcsúccsal győz. A mezeifutó-világbajnokságon a férfiaknál a 19 éves etióp Kenenisa Bekele duplázik, a nőknél a brit Paula Radcliffe megvédi címét.

ÁPRILIS A londoni maratonin az amerikai Khalid Khannouchi 2:05.38 órával a világ eddigi legjobbját éri el, Radcliffe 2:18.56 órás eredménnyel debütál.

MÁJUS A diszkoszvető Fazekas Róbert szenzációs magyar csúccsal, 69.71 méterrel kezdi az idényt. A rúdugró Molnár Krisztina 440 centiméterrel új országos rekordot állít fel.

JÚNIUS Szentgyörgyi Katalin 5000 méteren 15:02.00 percre javítja a magyar csúcsot, Tóth Lívia új országos rekordja 3000 m akadályon 9:51.38 perc. Feofanova 476 cm-rel új Európa-rekordot állít fel rúdugrásban.

JÚLIUS Fazekas Szombathelyen káprázatos eredményt produkál, 71.70 méteres teljesítménnyel negyedik az örökvilágranglistán. Varga Judit 1500 méteren remekel, 4:01.38 perccel országos csúcsot ér el. A súlylökő Kiss Szilárd előbb 20.49 méterre, majd 20.56 méterre javítja a magyar rekordot, Molnár Krisztina már 445 centiméternél tart. Csillag Balázs 5000 méteren 13:26.96 percet ér el, ezzel 34 éves országos csúcsot dönt meg. Feofanova új kontinensrekordja 478 cm.

AUGUSZTUS A müncheni Európa-bajnokságon kitűnően szerepel csapatunk. Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián aranyérmet nyer, a távolugró Vaszi Tünde bronzérmet szerez. Varga Judit, a kalapácsvető Kiss Balázs és 100 méteren Németh Roland negyedik, 400 méteren Szeglet Zsolt ötödik, a kalapácsvető Gécsek Tibor hatodik, Molnár Krisztina, Csillag Balázs és a diszkoszvető Kővágó Zoltán hetedik, a gerelyhajító Szabó Nikolett nyolcadik helyezést ér el. Varga Judit Zürichben 4:01.26 perccel újabb rekordot fut 1500 méteren. Szabó Nikolett az első magyar atléta, aki Golden League-viadalon – Brüszszelben – győzni tud. Radcliffe tízezer méteren 30:01.09 perccel Európa-rekordot ér el.

SZEPTEMBER A Golden League-sorozat befejeztével négyen – a marokkói Hicham el-Guerrouj, a mexikói Ana Guevara, az amerikai Marion Jones, a dominikai Félix Sanchez – osztoznak a jackpoton, az 50 kilogrammnyi aranyon. A párizsi Grand Prix-döntő szenzációja az amerikai Tim Montgomery 9.78 másodperces világcsúcsa 100 méteren. A magyarok jól szerepelnek, Annus Adrián második, Kiss Balázs és Vaszi Tünde harmadik, Gécsek Tibor negyedik, Varga Judit ötödik, Szabó Nikolett hatodik. A madridi világkupán Fazekas és Annus ismét diadalmaskodik. Molnár Krisztina új csúcsa 453 cm. Kálovics Anikó félmaratonin megjavítja az eddigi legjobb magyar eredményt 1:09:16 órát fut. Héder Barna lemond a MASZ elnöki posztjáról.

OKTÓBER Radcliffe a nők közül elsőként futja 2:18 órán belül a maratonit (2:17:18).

NOVEMBER A MASZ rendkívüli közgyűlésén Rábold Gusztávot választják a szervezet elnökévé. Az év atlétái: Paula Radcliffe és Hicham el-Guerrouj.

DECEMBER A Track and Field News szakértői Fazekas Róbertet az év negyedik legjobb atlétájává választják. A mezei futó Európa-bajnokságon Kálovics Anikó negyedikként ér célba.

Sztorik

Naponta tesztelhetik

Az év legnagyobb szenzációját Paula Radcliffe szolgáltatta. A brit futónő teljesítményét sokan a kínaiak titokzatos eredményeihez hasonlítják – nem véletlenül. Radcliffe alig három héttel azután, hogy a mezeifutó-világbajnokságon megvédte címét, 2:18:56 órás eredménnyel debütált maratonin, az év végén pedig 2:17:18 órával az eddigi legjobb női eredményt érte el. Tízezer méteren Európa-rekordot futott, ötezren vezeti a világranglistát, s bár ezerötszázon ebben az évben nem versenyzett, tavaly e távon 4:05.37 percet ért el. Az év atlétanője nem győzi hangoztatni: eredményeit tisztán éri el, minden sajtótájékoztatón elmondja, hogy őt akár naponta tesztelhetik. A drogok elleni harcot fontosnak tartja, az interneten keresztül próbálja meggyőzni a fiatalokat arról, hogy dopping nélkül is elérhető világraszóló eredmény.

Pazar kalapácsvető-gála

Szombathely neve bekerült az atlétika történelemkönyvébe. A város a sportág berkein belül kitűnő dobóiról volt ismert, júliusban azonban az emlékezetes viadalok helyszínei közé is feliratkozott. Nem csak azért, mert Fazekas Róbert az itt megrendezett MAL-kupán érte el fantasztikus diszkoszvetőcsúcsát, hanem mert ugyanezen a napon a világ eddigi legerősebb kalapácsvető-versenyének lehettek tanúi a nézők. Korábban ugyanis sohasem fordult elő, hogy ugyanazon a viadalon öten is 81 méter fölé kerüljenek. Szombathelyen Annus Adrián 82.97 méterrel győzött, a hazai közönség előtt Gécsek Tibor is újra megtáltosodott (82.45), s az ötödik japán Murofusi Kodzsi is 81.07 métert dobott.

Titokzatos görögök

Az olimpia 200 méteres meglepetésgyőztese, a görög Konsztantinosz Kenterisz tavaly már esélyesként győzött a vb-n, s az idén az Eb-n is aranyat nyert. Ezúttal olyan időt (19.85) futott, amelynél jobbat európai tengerszinten még nem teljesített. Kenterisz mégsem járja a világversenyeket. Az idén mindössze négy viadalon indult, s tavaly sem versenyzett sokkal többet, az Európa-kupán és a világbajnokságon kívül csak Zürichben rajtolt külföldön. Ugyanez igaz a 100 méteren Európa-bajnok Ekaterini Tanura és a kontinensviadalon gerelyhajításban első Mirela Manjanira, ők az idén pontosan azokon a viadalokon rajtoltak, amelyeken Kenterisz. A Világkupán való részvételt, vagyis azt, hogy az Európa-válogatottban szerepeljenek, mindhárman lemondták. Pedig ott (is) szép summa várt volna rájuk, s a nyár során is jól kereshettek volna. Csakhogy a görögök megengedhetik maguknak a pénzes versenyektől való távolmaradást. Az olimpia hazájában a legjobbak még most is rendkívüli megbecsülésnek örvendenek, olyan anyagi támogatásban részesülnek, amelyekről az atlétavilágban legendák keringenek.

Ötezren is csúcsra tör

Az év férfi atlétája címet ismét Hicham el-Guerrouj nyerte el. A marokkói ezerötszázas az idén tizenegy versenyen indult, egyszer sem talált legyőzőre, s megközelítette (3:26.89) a maga 3:26 perces világcsúcsát. Célja, hogy honfitársa és példaképe, Said Aouita nyomába lépjen. Jövőre megpróbálkozik az ötezer méterrel, nem titkolja vágyát, szeretné megjavítani a táv világcsúcsát. Az egykor hallgatag marokkói az utóbbi időben szívesen beszél, gyakran politizál. A monacói évzáró gálán azt javasolta, az IAAF vállaljon olyan missziót, mint korábban Szarajevóban, rendezzen versenyt Palesztinában.
Legfrissebb hírek

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 perce

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
4 perce

Női kézilabda BL: CSM Bucuresti–Ferencváros

Kézilabda
19 perce

San Marinó-i Nagydíj: Marc Márquez nyert Misanóban

Egyéb autó-motor
25 perce

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
28 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
50 perce

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
1 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik