Négyen hajszolják Klosét

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.12.09. 21:16
Címkék
A Kaiserslauternt sújtó anyagi válság, illetve az ezzel kapcsolatos Miroslav Klose-ügy alaposan megmozgatta néhány élvonalbeli klub vezetőjének a fantáziáját. Mint ismeretes, a 'Lauternnél azt fontolgatják, eladják a világbajnokságon öt fejes gólt szerző támadót, hogy ezzel csökkentsék adósságállományukat és esélyük legyen arra, hogy megkapják a következő szezonra érvényes versenyengedélyt. A válogatott futballista a 200203-as évad végén rögzített összegért, ötmillió euróért cserélhet klubot, amit néhány élvonalbeli csapat bármikor hajlandó kifizetni.
Vidar Riseth hazatér
MÜNCHEN. Vidar Riseth, az 1860 München norvég középpályása januárban valószínûleg hazatér és a Rosenborgba igazol. A két egyesület állítólag már meg is állapodott a 30 éves válogatott futballista áráról.
Vidar Riseth hazatér
MÜNCHEN. Vidar Riseth, az 1860 München norvég középpályása januárban valószínûleg hazatér és a Rosenborgba igazol. A két egyesület állítólag már meg is állapodott a 30 éves válogatott futballista áráról.
Eddig csak a Bayern München dörömbölt intenzíven a betzenbergieknél, akadt, aki felvetette annak a lehetőségét, hogy Klose már aláírt egy előszerződést a bajor együttesnél, ám erre a mai napig nem került sor. Ráadásul az önmagát nyeregben érző Bayernnek hirtelen vetélytársai is akadtak.
A sorban elsőként a Borussia Dortmundot kell megemlítenünk, amely a közelmúltban egyszer, Sebastian Kehl megvásárlásakor hasonló szituációban már tört borsot a müncheniek orra alá. A Kicker című szaklap információi szerint Michael Meier, a Borussia menedzsere és René C. Jäggi, a Kaiserslautern elnöke már túljutott az első beszélgetéseken. "Ha egy ilyen játékos a piacon van, és mi nem vennénk tudomást róla, akkor nyugodtan tudatlannak bélyegezhetnének bennünket. Megkérdeztem, mi a helyzet Kloséval. Ha sürgősen pénzt kell előteremteni erre az ügyletre, akkor azért nem vagyunk olyan rossz helyzetben” – zárta rövidre az ügyet Meier. Természetesen az esetleges Dortmund–Kaiserslautern párbeszéd hírére Bajorországban is felkapták a fejüket. "Végül is miért ne beszélgethetnének Kloséról? A játékos még nem döntötte el, hova akar menni, de előbb-utóbb döntenie kell” – hangzott Kalle Rummeniggének, a Bayernt működtető gazdasági társaság első emberének a kommentárja.
A tabella első két helyezettje mellett a Bayer Leverkusen és a Hertha BSC is felbukkant a színen, éppen ezért nehéz megjósolni, melyikük lesz a befutó. Annyi valószínűnek tűnik, hogy a csatár a téli szünetben nem cserél csapatot, de az könnyen elképzelhető, hogy leendő klubja már 2003 elején átutalja a Kaiserslauternnek a vételárat.
Amennyiben a Herthának nem sikerül megkaparintania Klosét – valljuk be, erre sokkal nagyobb az esély –, akkor Alexander Zicklert veheti célba. A Nationalelfben is megforduló futballista jelezte, érdekli Király Gábor és Dárdai Pál alakulatának majdani ajánlata, ám azt kizárta, hogy 2003 nyara előtt a fővárosba költözzön. Ráadásul Münchenben aligha gördítenek akadályt a távozása elé, egyrészt mert ott mindenki úgy számol, Klose végül a rekordbajnok alkalmazottja lesz, másrészt a remek formában futballozó, és még mindig csak 21 éves Roque Santa Cruz a minap hosszabbította meg a szerződését 2006-ig.
Legfrissebb hírek

Varga duplázott, de Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
3 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
6 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
13 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
25 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
31 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
40 perce

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
49 perce

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába érkezett Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik