UEFA-kupa - vert helyzetből állt fel a Besiktas

2002.11.28. 22:55
Címkék
Ahogy az általában lenni szokott az isztambuli Inönü-stadion poklában, a vendégcsapat játékosai az első tíz percben annak is örültek, hogy nem állt le a légzésük. Aztán a sokk elmúltával éppen honfitársunk, Bodnár László volt az, aki jobb oldali elfutásával veszélyt teremtett a hazai kapu előtt, ám a védőknek sikerült felszabadítaniuk.A magyar hátvéd aktivitása nem csökkent, előbb 30 méteres, pattogós lövéssel kényszerítette vetődésre Córdobát, majd nagy igyekezetében rosszul csúszott be, amiért sárga lapot kapott. Bár Noumának volt egy szép, alig fölé szálló ollózása, az első gólt nem a Besiktas szerezte. A 30. percben, Belkevics szabadrúgása után Sackih csúsztatott, Rincón pedig közelről a hálóba lőtte a labdát. Pancu azonnal egyenlített, 16 méteres lövése után a pattogós labda irányt is változtatott, Reva tehetetlen volt.A második félidőben egyre nagyobb fölénybe került a hazai gárda, és az utolsó húsz percben nemcsak a győzelmet harcolta ki, de sokat javított továbbjutási esélyein is. A 71. percben Nouma visszafejelt labdáját Ronaldo Guiaro gyötörte be közvetlen közelről a kapuba, tizenkét perccel később pedig a francia már maga fejezte be az akciót. Nouma észrevette, hogy Reva kissé kint áll a kapujából, és 24 méterről mesterien átívelte felette a labdát, pontosan a léc alá. A törökök tehát háromszor adták vissza a kölcsönt, ezzel együtt Bodnár nem vallott szégyent, megbízhatóan tette a dolgát az ukrán csapat jobb oldalán.Besiktas (török)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–1 (1–1)
Isztambul
V: Hamer (luxemburgi). G: Pancu (31.),
Ronaldo Guiaro (71.), Nouma (83.), ill. Rincón (30.)
BESIKTAS: Córdoba – Tolga Dogantez, Tayfur Havutcu, Yildirim, Ronaldo Guiaro, Sülün (Üzülmez, 63.), Pancu, Tamer Tuna, Nouma, António Carlos, Metin (Ibrahim, 46.)
DINAMO: Reva – Bodnár, Dmitrulin (Leko, 77.), Melascsenko (Cernat, 67.), Belkevics, Huszin, Rincón, Sackih, Ghioane, Neszmacsnij (Hackevics, 46.), Gavrancsics
Legfrissebb hírek

NB I: egy félidő után gól nélküli döntetlenre áll az Újpest és a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
3 perce

A címvédő Kaposvár miskolci sikerével rajtolt a férfi röpi Extraliga

Röplabda
11 perce

Férfi kézi NB I: megtört a Tatabánya rossz sorozata, nyert a Győr és a Gyöngyös is

Kézilabda
16 perce

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
17 perce

Rövidpályás úszó vk: Pápai újabb remek idővel ezüstérmes 800 méter gyorson

Úszás
18 perce

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
21 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait

Olasz labdarúgás
27 perce

A Vasas és a Vác is 29–27-re nyert idegenben

Kézilabda
27 perce