Olimpia - még sincs veszélyben az öttusa?

2002.11.28. 21:09
Címkék
A Palacio de Bellas Artes palotában helyi idő szerint szerdán késő este ünnepélyes keretek között kezdődött el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 114. ülése. Csaknem a teljes mexikói kormány jelen volt az eseményen, és amint Vicente Fox államelnök hangoztatta, Mexikó százmillió lakosa még mindig nagyon büszke arra, hogy a főváros 1968-ban olimpiai játékoknak adott otthont.Az ünnepélyes megnyitók során a NOB elnökének beszéde általában egyféle programot is megfogalmaz. Jacques Rogge ezúttal az olimpiai mozgalom egységét hangoztatta, amelyet Samaranch örökségeként féltve őriznek. A volt elnököt – aki Schmitt Pál elmondása szerint jó egészségnek örvend – nagy tapssal köszöntötték a jelenlévők. Rogge ismét következetes harcot hirdetett a dopping ellen, s egyben nyomatékkal felszólította a kormányokat arra, hogy tegyenek eleget vállalt kötelezettségeinek, s járuljanak hozzá a Nemzetközi Doppingügynökség költségeihez. A reformokról szólva kijelentette, hogy nem törekszenek mindenáron változásokra, hanem alkalmazkodnak a tagság többségének akaratához.A Végrehajtó Bizottság ülésének befejező napján egyébként Athén jelentése s ennek során az olimpiai jegyprogram is napirenden szerepel. A két legfontosabb alapelv: tiszteletjegy nem létezik, s a jegyárak széles skálája biztosíték arra, hogy a nézők minden eseményen jelen lehessenek.Az olimpia versenyeinek tizenhét napja alatt huszonnyolc sportágban, harminchét színhelyen folyik a küzdelem. Összesen 5.3 millió belépőt hoznak forgalomba (Sydneyben mintegy hétmillió jegy talált gazdára), és a jegyárusítás 2003. május 12-én kezdődik. A jegyek ára átlagosan 34 százalékkal olcsóbb, mint 2000-ben volt. A Végrehajtó Bizottság a 2006-os torinói téli és a 2008-as pekingi játékok koordinációs bizottságának jelentését is meghallgatta, amelyet Jean-Claude Killy, a francia síkirály, illetve Hein Verbruggen, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke terjesztett elő.A veszélyeztetett sportágak kérdéséről – amelyről magyar idő szerint szombatra virradóra döntenek – Schmitt Pál elmondta, hogy egyelőre a tárgyalótermen kívül folyik a lobbizás. A többség a javaslatok elfogadása ellen emel szót, ám a titkos szavazáskor változhatnak a vélemények.– Egyetlen érv sem szól az öttusa olimpiáról való száműzése mellett – mondta derűlátóan Aján Tamás, a NOB tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke. – A nyári olimpiai sportágak szervezete a minap egyhangú határozattal nyilatkozatot fogadott el a három kizárásra javasolt sportág, a baseball, a softball és az öttusa védelmében. Mind a 28 sportszövetség elnöke aláírta azt a kérést, hogy 2008-ban se változzon az olimpia műsora. És ezt a nyilatkozatot már át is adtuk Rogge elnök úrnak.
Legfrissebb hírek

NB I: egy félidő után gól nélküli döntetlenre áll az Újpest és a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 perce

A címvédő Kaposvár miskolci sikerével rajtolt a férfi röpi Extraliga

Röplabda
10 perce

Férfi kézi NB I: megtört a Tatabánya rossz sorozata, nyert a Győr és a Gyöngyös is

Kézilabda
15 perce

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
15 perce

Rövidpályás úszó vk: Pápai újabb remek idővel ezüstérmes 800 méter gyorson

Úszás
17 perce

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
19 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait

Olasz labdarúgás
25 perce

A Vasas és a Vác is 29–27-re nyert idegenben

Kézilabda
25 perce