Nem csoda, "csak” bravúr

Már elnézést a kifejezésért, de a fene egye meg. Az ukránok azóta vélhetően hálát rebegnek a fentieknek, no meg egy kicsit Zaharov játékvezetőnek is. Ugyanis az orosz volt az, aki 4–3-as Dunaferr-vezetésnél az utolsó percben kiállította Erdősit. Pedig higgyék el, nem volt az olyan kirívó szabálytalanság. Nem sokkal korábban a másik oldalon is történt hasonló, a derék orosz azonban akkor félrenézett.
Erdősi esetében viszont nem…
Olekszandr Szejkand, a Szokol Kijev mestere pedig mindent egy lapra feltéve még a kapust, Szelivercovot is lehozta a jégről, így a négy magyar mezőnyjátékossal szemben voltak hatan a jégen. Óriási volt a nyomás, a korong gyakorlatilag egy pillanatig sem volt a magyaroknál, s egy kapu előtti tömegjelenet végén Bobrovnikov kotorta a hálóba a pakkot, beállítva ezzel a 4–4-es végeredményt.
Most nem mindegy? – kérdezhetik. – Elvégre a Dunaferr így sem, úgy sem juthatott volna tovább. Ezzel a kijelentéssel ugyan nehéz lenne vitatkozni (a házigazda Slovan már a szombati nap után elkönyvelhette az első helyet és a döntőbe jutást), de azért álljon itt néhány érv a "nem mindegy” mellett: a Szokol Kijev annak az ukrán hokinak a reprezentánsa, amely a tavaszi világbajnokságon a kilencedik helyet szerezte meg, a csapat pedig jelenleg a legerősebb ottani egylet, mert bár csak ezüstérmes lett hazájában, de a bajnok Berkut Kijev a nyáron csődbe ment. Ha egy magyar csapat pontot szerez egy ilyen erősségű gárdától, már az is fantasztikus siker, az esetleges győzelem pedig ennél is több: csoda.
És most tizenhét másodpercen múlott ez a csoda…
Persze addig el is kellett jutni, hogy az Acélbikák ilyen közel kerüljnek a győzelemhez, ezért szaladjunk gyorsan végig, mi is történt az ominózus pillanatot megelőző több mint 59 percben. Kezdődött azzal, hogy a 2. percben Ladányi mesteri passzával (a Dunaferr 11-esére a későbbiekben még visszatérek) Balaz lépett ki a védők között, de Szelivercov védte a lövését. Bátran kezdett tehát Dusan Kapusta együttese, a 9. percben mégis a Kijev szerzett vezetést: Valjulin kotorta közelről a kapuba a korongot. A gól szerencsére egy pillanatra sem zavarta meg a nyugodtan és megfontoltan hokizó újvárosiakat, akik a 16. percben emberelőnyből válaszoltak: Ladányi elemi erővel bombázott a jobb felső sarokba.
És ezzel megkezdődött a Ladányi-show.
Igen, kérem, amit az újvárosi szurkolók népszerű Godója ettől kezdve csinált, azt egyszerűen nem lehet élethűen visszaadni: ha kellett, szenzációs paszszokkal tömte a társakat, ha viszont úgy hozta a helyzet, tüzelt.
De hogy…! A 36. percben úgy bombázott a kapu közepébe, hogy a korong a felső kapuvasról vágódott a gólvonal mögé. Három perccel később az újabb Ladányi-löket a változatosság kedvéért a kapus lába között suhant a hálóba, majd az 55. percben – csak hogy a sokoldalúságát mutassa – a jobb alsó sarkot pécézte ki magának. A Szokol Kijev összes játékosa, de különösen a kapus, Szelivercov vélhetően egy életre megtanulta a nevét. Kár, hogy a társainak ezúttal sem ment a gólszerzés (Peterdi például kétszer került ziccerbe, de Sándor és Balaz is betalálhatott volna), mert akkor tényleg sikerül a csoda. Persze igazságtalanság lenne arról nem szót ejteni, hogy mind a három harmadban akadtak olyan periódusok, amikor jobbak voltak az ukránok, nagyon nyomtak, rengeteg helyzetet kidolgoztak, de ezeket el is puskázták. Igaz, ehhez kellett a kapuban Ferjo is, aki ezúttal egészen káprázatos dolgokat művelt: ha pénteken a Slovan elleni meccsen betlizett, azt most többszörösen helyrehozta, Ladányi mellett gyakorlatilag ő tartotta a lelket a csapatban.
Egészen 59 perc 43 másodpercig…
Akkor sajnos megtört az ellenállás, és a fentebb említett körülmények közepette Bobrovnikov betalált…
A Dunaferr tehát a harmadik helyen végzett, s ezért a teljesítményért minden elismerést megérdemel a magyar bajnokcsapat. Még akkor is, ha szombaton és vasárnap is egy megnyert meccset "adott” döntetlenre.
Egyszóval, kezdődhet a vastaps…

Mestermérleg
Dusan Kapusta: – Egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.
Olekszandr Szejkand: – A legnagyobb probléma a játékosok fejében volt, még mindig azt képzelik, hogy egy magyar együttest könnyedén legyőzhetnek.