Csollány: csak semmi pánik!

A selejtezők után gyorsan eltűnt. Csollány Szilveszter amúgy sem híres arról, hogy körömrágva nézné végig riválisai gyakorlatait, olimpiai bajnokunk inkább szeret nem tudni semmit a többiekről, nem foglalkozni azzal, hogy mások mire képesek vagy éppen mit nem tudnak az adott versenyen.
És valljuk meg, igazából szeret a saját feje után menni. Ami nem feltétlen negatív tulajdonság, hiszen olykor rengeteget számít, ha valaki határozott az életben, tudja, hogy milyen lépéseket kell megtennie a siker érdekében.
Igaz, Szilas most különleges helyzetben van. Hazai közönség előtt kell bizonyítania – már ha egy olimpiai bajnok és ötszörös világbajnoki-ezüstérmes versenyzőnek bizonyítania kell!
Szóval Csollány Szilveszter csütörtök este gyorsan eltűnt. A selejtezők után egy hátsó ajtón "slisszolt ki”, célbavett egy videotékát és kikölcsönzött néhány filmet pihentetőnek.
Pénteken a középdöntőt követően azonban már állta a vakuk villanását, szembenézett a kamerákkal és mosolygósan nyilatkozott.
– Ahogy a gyakorlata után az öklével a levegőbe csapott, lehetett látni, hogy ezúttal elégedett magával.
– Ez így van, úgy érzem, most sokkal jobb gyakorlatot mutattam be, míg csütörtökön ott munkált bennem a félsz és a görcsös akarás, ami miatt néhány hiba becsúszott a gyakorlatomba. Ezúttal sokkal nyugodtabban álltam oda, könnyedebbnek tűnt minden, és ami a legfontosabb, ezt belül is éreztem.
– Mi tette felszabadultabbá, hiszen azt már többször is hallottuk öntől, hogy amilyen közel áll a szívéhez a nézők buzdítása, olyannyira nyomasztja a tét?
– Igazából nem tudom. Próbálok lazítani a versenyek között, most este például a Pánikszobát nézem meg Jodie Fosterrel. De nem kell megijedni, ez nem tükrözi a lelkiállapotomat – mondta mosolyogva Csollány Szilveszter. – Vagyis egy picit igen, de láthatják, ez is múlik.
– Ez az eredmény önbizalmat adott önnek?
– Mindenképpen. Én javítottam, Jovcsev nem, bár még mindig ő tűnik a legjobbnak, de most úgy érzem, kezdek a régi Csollány Szilveszter lenni. Tudja, szeretnék örömet szerezni azoknak az embernek, akik kilátogatnak majd a csarnokba, és sokáig az járt a fejemben, hogy nem akarok úgy járni, mint annak idején Kokó az argentin Chachónnal szemben. De azt hiszem, ezeket az érzéseket már magam mögött hagytam. Boldog vagyok, hogy Debrecenben versenyezhetek és hogy ennyire szeretnek az emberek.
– A családja Debrecenben van már?
– Nem, ők csak a döntőre érkeznek, de mindennap beszélünk telefonon a feleségemmel és a kislányommal is. Jó lesz már velük találkozni, hiszen ők mindig jó hatással vannak rám.
– Hogyan gondol a döntőre?
– Egyelőre még nem izgatom magam, ráérek vele szombaton foglalkozni.
– Ha most lepörgeti a fejében a középdöntőt, mit változtatna a döntőben?
– Hogy mit? Semmi mást, csak a helyezésemet!