Szakszemmel - tanultak a tavaszi vereségből

B. G.B. G.
2002.11.21. 22:54
Címkék
A találkozót követő sajtótájékoztatón Victor Pasulko, a vendégek ruszin nemzetiségű (emellett német állampolgárságú) szövetségi kapitánya jókedvűen, és rendkívül szimpatikusan beszélt az Üllői úti 1–1-es döntetlennel végződő 90 percről."A Csehország elleni Európa-bajnoki selejtezőnkön hetvenöt percig jól játszottunk, később azonban mégis vereséget szenvedtünk – kezdte értékelését Victor Pasulko. – Leszűrve annak a meccsnek a tanulságait, Budapestre már úgy érkeztünk, hogy a lehető leghatározottabb játékot próbáljuk nyújtani a magyarok ellen. A márciusi, chisinaui mérkőzésen rengeteget hibáztunk, így akkor megérdemelten győzött le minket Gellei Imre együttese, ám ezúttal már sokkal tudatosabban, pontosabban futballoztunk, noha fiatal együttesem ezúttal taktikailag bizonyult éretlennek, és részben ennek köszönhetjük, hogy nem sikerült megőriznünk előnyünket. A szerdai találkozóra speciálisan készülhettünk, hiszen – és ezt nyugodtan mondhatom – korábban alaposan megismertük a magyar csapat stílusát, sőt, minden egyes játékosát külön-külön is elemeztük. Kis szerencsével talán nyerhettünk volna, de a döntetlennel mindenesetre elégedettek lehetünk, és ezt is sikerként könyveljük el.”Victor Pasulko együttese egyébként több kritikát is kapott a meccs előtt, mondván, Budapestre csupán a moldovai ligaválogatottat hozta el, ám a kapitány ezt határozottan cáfolta. A Kárpátalján született Pasulkóról mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az 1988-as egykori NSZK-beli kontinensviadalon ezüstérmet szerzett a hajdani Szovjetunió válogatottja tagjaként, sőt, az angolok elleni csoportmeccsen még gólt is lőtt a legendás kapusnak, Peter Shiltonnak (a gólpasszt Rácz László adta…). Azt is megemlíthetjük, hogy Victor Pasulkót annak idején a magyar származású Sándor István fedezte fel, s az egykori Stadler-edző indította el pályafutását is, sőt, Pasulko később az ő tanácsára választotta a Dinamo Kjev helyett a Szpartak Moszkvát (később innen igazolt Kölnbe). Nos, a moldovai válogatott mestere a mai napig atyai jóbarátként tekint Sándor Istvánra, nem csoda, hogy a szerdai válogatott mérkőzés után felhívta telefonon a jelenleg Balatonlellén dolgozó szakembert, sőt, még az este során személyesen is találkoztak…
Legfrissebb hírek

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
4 perce

Bartucz László mindenképpen külföldön folytatná pályafutását

Kézilabda
5 perce

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
6 perce

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
1 órája

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
1 órája

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik