Újpesten téma marad az edzőcsere

2002.11.20. 21:43
Címkék
Forrnak az indulatok Újpesten.Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató például hosszasan beszélgetett Szabó András vezetőedzővel a szerdai edzés előtt, a téma pedig minden bizonnyal a várható edzőváltás volt. A helyzet persze nem egyszerű, erre már Szabó András is utalt egy bajnoki utáni sajtótájékoztatón. Mint mondta, tisztában van a Megyeri úti helyzetével  és ez ugyebár nem volt túl optimista megnyilvánulás.
És ha ehhez még hozzátesszük, hogy már hetek óta mást sem hallani a futballpályák környékén, csak azt, hogy ki és mikor ül le Szabó András helyére, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy már nevek –jelesül a Siófokon dolgozó Csank Jánosé és a bajnok Zalaegerszeg szakmai munkáját irányító Bozsik Péteré –is felmerültek a váltással kapcsolatban.Minderről lapunk szerdai számában is írtunk. Az Újpest büszke lehet arra, hogy Bozsik Péter, a bajnoki címvédő jelenlegi edzője és Csank János, az előző bajnok egykori trénere, a közelmúlt legeredményesebb szövetségi kapitánya –vele ugye egészen a vb-pótselejtezőig menetelt a nemzeti csapat – neve felmerült, mint lehetséges szakvezető. A télen nemcsak a kispadon, hanem a játékoskeretben is várhatóak változások. A közelmúltban a vezetők új rendszert vezettek be, ez pedig azoknak a játékosoknak, akik nem teljesítenek jól a mérkőzéseken, nem sok jót jelent. Komoly büntetésekre lehet kilátás, könnyen a juniorok közt vagy az utcán találhatja magát, akivel nem elégedettek."Biztos vagyok abban, hogy sikeresek is leszünk a következő két bajnoki mérkőzésen – mondta optimistán az ügyvezető igazgató, Gyulay Zsolt. – A Debrecen ellen mutatott játékkal elégedett vagyok, jól szerepelt a csapat, de természetesen bosszant az utolsó pillanatokban kapott gól és a pontvesztés. Ennek ellenére úgy érzem, hogy együtt van a csapat, és egy igen jó közösség kezd kialakulni. Sajnos, azt nem mondhatom, hogy mindenkivel elégedett vagyok, és így az is igaz, lesz két-három olyan játékos, akitől a télen majd elköszönünk. Hogy kikről van szó, azt egyelőre nem kívánom nyilvánosságra hozni, hiszen mindenki előtt van még két lehetőség, hogy bizonyítsa, ő igenis Újpest-szintű játékos és képes nagy célok teljesítésére.”Kik lehetnek a távozók? A jólértesültek szerint két külföldi labdarúgó kerülhet igen könnyen körön kívülre. Egyikük a horvát Dejan Poljakovic, aki bő egy évvel ezelőtt érkezett a lilákhoz, a másik pedig a szlovákiai Lerant Péter, aki nyáron szerződött Ausztriából a Megyeri útra. Ôk ketten úgymond csak kiegészítő embereknek számítanak…Szabó András vezetőedző a győri rangadón számíthat majd az eltiltását letöltő Tamási Zoltánra, s Frantisek Kunzóra, a csatársorban pedig Tokody Tibor pótolhatja majd a három sárga lapja miatt hiányzó Kovács Zoltánt. A lila-fehéreknek presztízskérdés a győzelem, hiszen emberemlékezet óta nem tudtak győzni a győri stadionban.
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
7 perce

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
30 perce

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
33 perce

F1: újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál

F1
50 perce

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
1 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
1 órája

Gálfi Dalma hat mérkőzéslabdáról, rekordmeccsen fordított a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
1 órája

2031-ben A-csoportos jégkorong-világbajnokságot rendezne Budapest

Jégkorong
1 órája