Újabb zárt kapus találkozó

K. Z.K. Z.
2002.11.20. 21:40
Címkék
Mint szerdai számunkban már közöltük, a fegyelmi bizottság a VideotonGyőr meccsen történt rendbontás miatt a korábban hozott kétmillió forintos büntetést ötszázezerre mérsékelte. Továbbá helyben hagyta az eredetileg is két meccsre szóló pályabezárást, ám ez már nem minősült kifejezetten érdekes információnak, elvégre a Videoton a Zalegerszeg és a Ferencváros ellen kényszerűségből már száműzte a lelátóról a szurkolókat  a büntetés tehát letelt.
Legalábbis ezt hitték a szurkolók. Pedig a büntetés épphogy csak a félidejéhez érkezett – egy zárt kapus meccs még vár a fehérváriakra. Összefoglalva: két meccset kaptak, kettőt letöltöttek, tehát egy még hátra van. Világos, nem?Az egész történet ugyebár a Videoton–Győr mérkőzéssel kezdődött, amikor a fehérvári ultrák megelégelték, hogy átellenben a győriek mutogatnak, énekelnek, ezért egy kényelmes rohamot intéztek a zöldek megerősített hadállása, vagyis a vendégszektor ellen. Szó szót, majd pofon pofont követett, és mire besétáltak a rendőrök, a Győr szurkolóit bizony igencsak megtépázták testileg és lelkileg egyaránt. Természetesen a fegyelmi bizottság sem hagyhatta annyiban az esetet, és két mérkőzésre betiltotta a Sóstói-stadion lelátóját.A Videoton postafordultával fellebbezett – és ez óriási hiba volt.Merthogy a Zalaegerszeg elleni nézőmentességgel még semmi gond nem akadt (leszámítva, hogy a helyi fanatikusok nem láthatták a bajnokverést…), de egy nappal az újabb hazai meccs előtt összeült a fellebbviteli bizottság, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot, ezzel együtt új eljárás lefolytatását rendelte el. Ez pedig azt jelentette a fehérváriak számára, hogy a szurkolók nem lesznek kizárva a Ferencváros vendégjátékáról.Hogy aztán mégis kizárták őket? Mindez már a helyi rendőröknek köszönhető, akik az átépítés miatt valóban furcsa látványt nyújtó stadionban nem engedélyezték a többezres közönség beengedését, így pedig az a meccs is zárt kapus lett – csak ehhez már nem volt köze a fegyelmi bizottságnak. Igen ám, de a bizottság kedden újfent összeült, újfent eljárt, és újfent kétmeccses lelátóbetiltást szavazott meg, amelynek így a második része még hátravan. Márpedig ez azt jelenti, hogy november 30-án a Békéscsabát is üres lelátók előtt fogadja a Videoton. Igaz, annyit mégis nyert az ügyön a klub, hogy másfélmillió forinttal kevesebbet kell fizetnie – márpedig gyanúnk szerint ez a megtakarítás jóval több a Békéscsaba elleni meccs bevételénél…Ám a sztori vége fehérvári szempontból korántsem ilyen jó: elvégre a jövő héten megintcsak lesz fegyelmi ülés, és azon bizony a hétvégi Videoton–Kispest találkozót kísérő pofozkodás lesz az egyik tárgyalásra váró ügy. Azaz, jókora esély van arra, hogy a tavasz is néhány héttel később kezdődjön a Sóstói-stadion jegyszedői számára…
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
7 perce

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
30 perce

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
33 perce

F1: újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál

F1
50 perce

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
1 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
1 órája

Gálfi Dalma hat mérkőzéslabdáról, rekordmeccsen fordított a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
1 órája

2031-ben A-csoportos jégkorong-világbajnokságot rendezne Budapest

Jégkorong
1 órája