Távolabb került a rivaldafénytől

Nos, ez nem történt meg, az azonban borítékolható, hogy a klub életében egyhamar nem lesznek olyan sikerek, mint voltak a nyolcvanas évek második felében.A nyáron volt tizenöt éve annak, hogy a Tatabányai Bányász bronzérmes lett az MTK-VM és az Újpesti Dózsa mögött a bajnokságban, majd a következő évben ezt a teljesítményt is túlszárnyalva, az első helyezett Bp. Honvédot követve, második lett a kék-fehér alakulat. Akkoriban egy sor kiváló futballista alkotta a TBSC keretét, ám elsősorban az együttes támadósora volt az, amelytől rettegtek az ellenfelek. A Kiprich József, Plotár Gyula, Vincze István trió 39 góllal járult hozzá az ezüstérem megszerzéséhez, így az sem okozott meglepetést, hogy magasan a Tatabánya volt a legeredményesebb a bajnokságban. Később mindhárman nyugatra szerződtek, Kiprich József a holland Feyenoordnak lett az egyik nagy sztárja, Vincze István többek között az olasz Leccében is megfordult, míg Plotár Gyula Görögországban próbálhatott szerencsét. Közülük ma már csak a legfiatalabb, Vincze István játszik profi szinten – kell-e mondani, hogy a Tatabánya gárdájában ––, Kiprich József a második osztályban szereplő Kecskemét szakmai munkáját irányítja, Plotár Gyula pedig ötvözve a futballt és az trénerséget, játékos-edző Bicskén. Azaz a nagy hármas tagjai közül ketten többé-kevésbé ma is reflektorfényben élnek, az egykori középcsatár azonban kikerült a nagyközönség látószögéből. – A nagy trió tagjai közül önről hallani a legkevesebbet azóta, hogy az utolsó mecscsét lejátszotta a TBSC-ben.Mi történt Plotár Gyulával, mióta abbahagyta a futballt Tatabányán?– Mint labdarúgó, tulajdonképpen kétszer távoztam a Bányásztól – válaszolta az élvonalban hetven találatot jegyző egykori középcsatár. – Hat bajnoki év után lehetőségem nyílt Görögországban profiskodni, így nyolc hónapig lehettem az Arisz Szaloniki játékosa. Sajnos a hároméves szerződésem nem tölthettem ki, ugyanis a klubnak anyagi problémái támadtak, ezért idő előtt haza kellett jönnöm.– Logikusnak tűnt a döntése, vagyis hogy ismét a tatabányaiak ajánlatára mondott igent…– Kínálta magát az akkori választásom, ám fél év múlva, vagyis a bajnokság végén mégis Veszprémbe igazoltam. Nem akartam váltani, de akkoriban szakadt el a vállszalagom, a tatabányai szakmai stáb részéről pedig nem éreztem a bizalmat. A Veszprém mestere, Glázer Róbert viszont ragaszkodott hozzám, így egy évet Veszprémben futballoztam, majd az edzőmet követve egy évet még Győrben profiskodtam. Tíz évvel ezelőtt egy BVSC–ETO mérkőzéssel ért véget az élvonalbeli pályafutásom…–És innen miként vezetett az útja a Fejér megyei Bicske játékos-edzői posztjáig?– Egy darabig még futballoztam a másodosztályú Komáromban, majd ugyanennek a csapatnak előbb a pályaedzője lettem Kardos József mellett, később pedig én irányítottam a szakmai munkát. Úgy öt-hat éve Tatabányán vagyok utánpótlásedző, a játékot azonban a mai napig nem hagytam abba. A megyei bajnokságban szereplő Bicskére tavaly bajnokság közben kerültem Bajnáról. Akkor nyolc pontja volt az együttesnek, ám tavasszal szereztünk hozzá még huszonnégyet, így elkerültük a kiesést. Most tizenöt forduló után harmincegy ponttal a harmadik helyen állunk, vagyis alighanem teljesítjük a célkitűzést, és ott leszünk a középmezőnyben. Talán el sem hiszi, de most már a csatársor helyett a védelem tengelyében szerepelek, és talán nekem is van szerepem abban, hogy a mezőnyben a legkevesebb gólt kaptuk. –Szép és nemes feladat gyerekeket nevelni, de az meg sem fordult a fejében, hogy az élvonalban is kipróbálhatná magát edzőként?– Talán a legnagyobb vágyam az, hogy a Tatabánya edzője lehessek valamelyik profi osztályban. Nem akarok megelégedni a jelenlegi helyzetemmel, várok az előbb említett feladatra. Most jelentkezem az A-licences oktatásra, és bár tudom, rengeteg a próbálkozó, azért remélem, elvégezhetem a tanfolyamot. Egyébként büszke vagyok arra, hogy a Tatabánya jelenlegi felnőtt keretéhez kilenc olyan labdarúgó tartozik, akik tavaly még nálam játszottak az ifi A-ban…–Egykori támadótársaival, Kiprich Józseffel és Vincze Istvánnal tartja-e a kapcsolatot?– Vincze "Pilu” hozzám hasonlóan utánpótlásedző Tatabányán, vagyis vele rendszeresen találkozom, míg "Kipu” most Kecskeméten trénerkedik, ezért vele ritkábban futok össze. Persze a névnapokat és a születésnapokat rendszeresen megünnepeljük, és ilyenkor mindig nosztalgiázunk egy kicsit. Szerencsére a klub utánpótláscsapatainál nagyon jó edzői gárda jött össze, az egykori játszótársak közül itt van Schmidt István, Dupai János és Fischer László is. Az ő jelenlétük garancia lehet a tatabányai labdarúgás jövőjére is.–Lát-e arra esélyt, hogy belátható időn belül ismét élvonalbeli meccsek legyenek Tatabányán?– Ennek akkor lenne igazán realitása, ha megszűnnének a pályagondok, és ha a stadion is megszépülne. Annak idején azért telepedtem le a városban, mert bíztam abban, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül jó meccseket látok majd. Sajnos mostanában a legjobb magyar csapatok elkerülnek bennünket, ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne hinnék a jövőnkben. Remélem, lesz még olyan gárda Tatabányán, amelyik annyi örömöt ad majd a szurkolóknak, mint amennyit a mi csapatunk a nyolcvanas években. Annak pedig különösen örülnék, ha erre nem kellene újabb tizenöt évet várni…