Kick-box - Dancsó legyőzhetetlen

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
2002.11.17. 21:04
Címkék
Szombathelyen zsúfolásig megtelt a megyei művelődési és sportház nézőtere. Nem véletlen, hiszen Dancsó Zoltán, a hazaiak kedvence a 84 kilós profi világbajnoki cím megvédésre készült. A Kondor és Spragner Kontroll SE versenyzője kihívója, a német Martin Albertset ellen lépett szorítóba. A világbajnok, háromszoros Európa-bajnok magyar ellenfele eddig három alkalommal lett kontinensbajnok, és egy alkalommal szerezte meg a világ legjobbja címet.
A hat menetből álló küzdelemből a szombathelyi versenyző Dancsó Zoltán került ki győztesen, egyhangú, 3:0-s pontozással. Ez azt jelenti, hogy ismét a díszes öv birtokosa lett. Nemcsak a magyar és a horvát pontozóbíró, hanem a német is őt látta jobbnak, így fölényesen védte meg a bajnoki címet.Az első és második menetben a szokásos tapogatozó, ismerkedéses összecsapást láthatták a szurkolók. A harmadikban már Dancsó irányította a küzdelmet, a negyedik, ötödik és hatodik menetben pedig már egyértelműen érvényesült a magyar fiú kitűnő technikai tudása és jobb erőnléte. Több alkalommal is padlóra küldte német ellenfelét, így biztosan védte meg profi világbajnoki címét."Örülök, hogy a hazai közönség előtt sikerült ismét bizonyítanom – mondta Dancsó Zoltán. – A győzelmet azzal tudtam kiharcolni, hogy az akaratomat rá tudtam kényszeríteni ellenfelemre, aki gyengébb partnernek bizonyult, mint korábban az olasz versenyző, akivel először mérkőztem a világbajnoki címért.”
Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
14 perce

A BBC kommentátora annyira unta az elefántcsontparti-norvég meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett el értekezni

Foci vb 2026
20 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
22 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
30 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
42 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
50 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
53 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik