Sosem látott erős mezőny

A honi jégmezőkön szokatlanul erős, mondhatni sosem látott mezőny gyűlik össze a hét végén Dunaújvárosban és Székesfehérváron: az Eurotour-sorozat keretében a két Fejér megyei városban randevúzik egymással az ukrán, a szlovén, a brit és a magyar válogatott. Előbbi kettő tavasszal Svédországban, az A-csoportos világbajnokságon vitézkedett – délnyugati szomszédaink világszenzációt aratva kapaszkodtak meg a legjobbak között, míg az exszovjetek úgy végeztek a kilencedik helyen, hogy a végül ezüstérmes oroszokkal döntetlent játszottak –, a britek pedig évek óta meghatározó csapatnak számítanak a második vonalban. Jan Jasko társulatának tehát nem akármilyen gárdákkal kell felvennie a harcot.
Néhány esztendővel ezelőtt szinte elképzelhetetelennek tűnt, hogy a meglehetősen mostoha körülmények között készülő legjobbjaink akár csak egy-egy edzőmeccs erejéig összemérhessék erejüket az említett egyletekkel, nemhogy tétmérkőzésen játszanak ellenük – ha egy vb-n mégis összefutottak velük, csak a súlyos vereség elkerülése lehetett a mieink célja.
Alig több mint két év alatt aztán nagyot fordult a világ, a magyar válogatott szép csendben felzárkózott a középmezőnyhez. A 2001-es franciaországi vb-n a házigazdák elleni sikerre már sokan felkapták a fejüket – igaz, legalább ennyien csak kiszaladt eredményről beszéltek –, a tavaszi hazai rendezésű világbajnokság után pedig már mindenki egyöntetűen kalaplengetve lelkendezett.
Nem véletlen tehát, hogy a magyar válogatott is besorolást nyert az Eurotour-sorozatba, melynek első állomásán a mieink ismét bebizonyították, elmúltak már azok az idők, amikor az ellenfelek a gólkülönbségjavítás szándékával léptek ellenük jégre. Nottinghamben ugyanis mind az olimpiai bronzérmes fehéroroszoknak, mind a fentebb már magasztalt szlovéneknek igencsak keményen meg kellett szenvedniük a győzelemért, a magyarok házigazda elleni teljesítményét pedig hűen tükrözi, hogy a publikum a mérkőzés végén hosszú percekig éltette – a mieinket.
Ezek után nem meglepő, hogy a sportágat kedvelők meglehetősen bizakodó hangulatban várják az újabb megméretést, a legoptimistábbak akár a csoportgyőzelmet sem tartják elképzelhetetlennek. Ehhez persze az ellenfeleknek is lesz egy-két szavuk, de az biztos, a közelmúlt alapján a riválisoknak igencsak fel kell kötniük azt a bizonyos alsóneműt…

A kapitány optimista, hisz a győzelemben

Örök optimista, nem vitás. Az Eurotour első állomása előtt oly határozottan jelentette ki, "az első vagy a második helyet szeretnénk megszerezni”, hogy meglepődni sem maradt ideje az embernek. Maximum elgondolkozni, hogy a kapitány már a tavalyi divízió-1-es világbajnokság előtt ugyenezt mondta. Azaz, amit Jan Jasko mond, abban a jelek szerint érdemes hinni. Optimizmusát, ha így haladunk előre, lassan realizmusnak is nevezhetjük. Ez jó, nagy jó.
"Optimista vagyok, mert hiszek ezekben a játékosokban – szögezte le a mester. – Természetesen mindegyik meccsünkön a győzelem a cél, különösen, ha azt veszem, idehaza játszhatunk. Persze, nagyon erős ellenfelekkel kell felvennünk a harcot, amelynek örülök, hiszen csak így mérhető le igazán, mennyit fejlődtünk az eltelt idő alatt. A fő cél a jövő évi világbajnokság, arra kell a legjobb formába lendülnünk.”
Szó, mi szó, rangos találkozókban végre nincs hiány, minden adott a felkészüléshez, a tapasztalatgyűjtéshez. Amúgy szerencsére minden kiszemeltjére számíthat a vezér. A hangulat kitűnő, a hokisok egytől egyig óriási harci kedvvel várják a pénteki nyitányt, az ukránok elleni csatát.
"Rögtön a közepébe csapunk, de jól van ez így. Veszítenivalónk nincs, egy esetleges siker órási lendületet adhat a csapatnak. A korong bedobásáig ötven-ötven százaléka van a feleknek a győzelemre, utána már csak a mutatott játék számít. Bízom benne, ezzel sem lesz probléma. A szlovéneket és a briteket testközelből ismerjük, őket mindeféleképpen le akarjuk győzni. A tornán valószínűleg mind a három kapusnak, Budainak, Berneinek és Halmosinak lehetőséget adok, kíváncsian várom, mire képesek” – mondta még Jan Jasko.