A VfB Stuttgartnál már csak a Ferencváros elleni mérkőzéssel foglalkoznak – legalábbis erről tanúskodik a német klub honlapja, amelyen hosszú beszámoló olvasható Felix Magath vezetőedző keddi sajtótájékoztatójáról. A VfB tizenkilenc játékossal érkezik Magyarországra, s köztük lesz a bolgár Krasszimir Balakov is, aki az Energie Cottbus elleni bajnokit még kihagyta. Nem jön viszont Budapestre Jens Todt, Timo Hildebrand, Thomas Schneider és Sean Dundee, akik valamennyien sérültek vagy betegek. Magath tudja, nem lesz könnyű csapata számára a mérkőzés: "…a Ferencváros nagy hagyományokkal rendelkező egyesület, amely hazai pályán mindig és mindenkor veszélyes az ellenfélre.”A szakember azt is tudja, hogy kik alkotják a zöld-fehérek keretét, hiszen pályaedzője kétszer járt Magyarországon megnézni a Fradit."Tudom, hogy a Ferencvárosnak nagyon jók a támadóik–mondta még Felix Magath. –Tudom még, hogy Lipcsei Péter az elmúlt két bajnokin négy gólt szerzett, ő is igen sok veszélyt jelenthet a kapunkra. Nem lesz olyan sok lehetőségünk, mint volt szombaton a Cottbus ellen, így nagyon oda kell figyelnünk a helyzeteknél. Van olyan játékosa is a Ferencvárosnak, aki korábban a Kaiserslauternben volt a csapatom tagja. Szűcs Lajos jó kapus, aki stabil teljesítményt nyújt.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







