Dicséri a csapata Baumgartnert

Vágólapra másolva!
2002.10.29. 21:24
Címkék
Baumgartner Zsolt a múlt héten először vett részt hivatalos teszten új csapatával, a Colonival. A Formula3000-es mezőny egyetlen magyarja beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a két nap öszszesítése alapján a harmadik lett. "Zsolt a két nap során végig rendkívül gyors volt, és a remek köridőket állandósítani tudta  mondta Paolo Coloni csapatfőnök.  Fontos, hogy új és régi gumikkal egyaránt jól teljesített, és jól dolgozott együtt a csapat mérnökeivel és szerelőivel az optimális beállítások megtalálásában.
"Zsolt a két nap során végig rendkívül gyors volt, és a remek köridőket állandósítani tudta – mondta Paolo Coloni csapatfőnök. – Fontos, hogy új és régi gumikkal egyaránt jól teljesített, és jól dolgozott együtt a csapat mérnökeivel és szerelőivel az optimális beállítások megtalálásában. A két nap és a négy tesztfutam során egyetlen hibát sem követett el, ami szintén biztató.”A Coloninál egyébként elégedettek voltak az olasz Tonio Liuzzi teljesítményével is, akinek így van esélye arra, hogy Baumgartner csapattársa legyen. Nemcsak az istálló vezetői, a fiatal magyar tehetség is elégedett volt azzal, amit Imolában tapasztalt: "Ez a teszt annyiban volt más, mint a korábbiak, hogy kevesebb időt kellett az autó beállításaira fordítani, jobban figyelhettem a jó köridőkre – mondta Baumgartner, aki a korábbi csapatainál mindig technikai gondokkal küszködött. – Ez a kocsi sokkal jobb a tavalyi Nordic-autónál, a rossz minőségű imolai pálya sem okozott vele nehézségeket. Megmutatkozott az is, hogy ennek a gépnek sokkal jobb a fékezhetősége, márpedig azokban a kanyarokban, amelyekben kétszázhetvenről kell lassítani, a néhány méterrel rövidebb féktáv is rengeteget számít.” Az autó egyébként a hírek szerint még jobb lesz: azt tervezik ugyanis, hogy egy teljesen új fejlesztésű váltót tesznek bele. Az időmérés procedúrája is megváltozik: a kétszer negyvenöt perces időmérés első fele szabadedzésnek minősül majd és csak háromnegyed óra lesz a rajtpozíciók kiharcolására. Addig azonban a teszteken van a hangsúly: a versenyzők szerdán és csütörtökön a misanói pályán köröznek a második hivatalos teszten.
Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
10 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
21 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
36 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
37 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
44 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik