FC Bruges (belga)–Barcelona (spanyol)
Bruges, 20.45
Galatasaray (török)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
Isztambul, 20.45
A Barcelona mögötti tülekedés adja a hátralévő két kör savát-borsát (na meg a gól, tenné hozzá Takács Árpád Győrből, körkapcsoláskor). Jelenleg az FC Bruges áll a legjobban a második helyért folytatott versenyben, ám tekintettel arra, hogy a belgákhoz a Barcelona látogat most, majd Moszkvában vizitelnek, aligha jelenthető ki, hogy nekik áll a zászló. (A már továbbjutott Barca nyilvánvalóan hajtani fog, elvégre ki szeret muníciót szolgáltatni az amúgy is örökkön élesre töltött kritikusoknak szurkolók, patronálók, na meg a sporttollnokoknak álcázott dögkeselyűk&)
Azaz a jelenleg hátrébb szerénykedő Galatasaray és a Lokomotív Moszkva isztambuli összecsapása alighanem a leginkább sorsdöntő valamennyi hátralévő meccs közül. Fatih Terim, a törökök mestere szerint fanatikus drukkereik úgymond beleordítják a csapatot a győzelembe: "Szurkolóink rendkívül sokat számítanak majd kedden. Néha a kelleténél többet hibázunk, nem futballozunk igazán jól, ők mégis kitartanak mellettünk.” Terim egyébiránt érdekes módon azt sugallta egyik megállapításával, hogy a Lokomotivtól begyűjtendő három pontot mintha már a szütyőben éreznék: "Nem úgy készülünk, hogy ezen a meccsen múlik minden, várakozásaink szerint két hét múlva, Barcelonában kell olyan eredményt elérnünk, amely a továbbjutást jelentheti. Persze mindent számításba kell venni, azaz próbálunk erre a meccsre koncentrálni, aztán meglátjuk, mire jutunk a záró körben.”A Galatában az elmúlt egy hét két meccsét kihagyó brazil Batista visszatérésre kész, Sarr-ra viszont továbbra sem számíthat Terim. A Lokomotiv a jobb BL-szereplés érdekében elhalaszthatta hét végi bajnokiját, és Izmaljov és Szirhajev híján a legjobb keretével próbálja bevenni az egykori Konstantinápolyt. "Optimistává tesz, hogy a sorsunk a saját kezünkben van” – jelentette ki Jurij Szjomin vezetőedző, jóllehet az eddig összegereblyézett egyetlen pont után inkább szomorkodnia illene…
FC Bruges (belga)–Barcelona (spanyol)
Bruges, 20.45
Galatasaray (török)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
Isztambul, 20.45
Bruges, 20.45
Galatasaray (török)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
Isztambul, 20.45
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







