NB I/B - Hévíz FC–BKV Előre 2–0

IGLÓDI ENDREIGLÓDI ENDRE
Vágólapra másolva!
2002.10.27. 22:57
Címkék
Hévíz FC–BKV Előre 2–0 (0–0)

GÓLSZERZÔ:
Fonnyadt a 46. percben Kónya és Horváth R. összjátéka után ballal, 14 méterről a hosszú bal alsó sarokba lőtt (1–0). Zugor a 73. percben öt méterről a kapu közepébe emelt, miután Kónya 24 méteres nagy erejű szabadrúgását Szűcs a lécre tolta, s a lepattanó labdára ő érkezett először (2–0)

SÁRGA LAP
Buza (Vörös buktatásáért) a 62. percben

KIÁLLÍTVA
Varga A. a 71. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:6 (4:4)

A sérülések és eltiltás miatt ezúttal a csatárait nélkülöző Hévíz kapuja előtt adódott az első percben az első gólhelyzet, míg a hazaiak a félidő közepén jutottak az első lehetőséghez, amikor Kutasi Gábor lábáról remek vetődéssel szedte le a labdát Szűcs László. Közvetlenül utána Pavle Djiszalov a gólvonalról pazar mozdulattal mentette Kónya László hálóba tartó lövését. A félidő utolsó percében is akadt még említésre méltó momentum, amikor Czafit Zsolt szabadrúgásból leadott lövését a jobb kapufa mellől hárította a vendégek jó formában lévő kapusa.
Fordulás után hamar vezetést szerzett a Hévíz. A 46. percben Fonnyadt Balázs volt eredményes. A játék változatos és egészen addig sportszerű volt, amíg Varga Attila a 71. percben kíméletlenül felrúgta az őt kicselező Horváth Róbertet. A második félidőre csereként beálló játékost hordágyon vitték le a pályáról, míg Varga természetesen megkapta jogos piros lapját. Az ezért járó szabadrúgásból aztán növelte előnyét a zöld-fehér csapat. A küzdelmes találkozón a látottak alapján reális eredmény született, így folytatta jó szereplését a Hévíz, míg a BKV Előre változatlanul a 19. helyen áll a forduló után.

MESTERMÉRLEG
Pusztai László: – Örömmel tölt el, hogy hazai pályán újra biztos győzelemmel tudtuk megörvendeztetni a közönségünket.
Disztl László: – Az első félidőben fölényben voltunk és két nagy lehetőségünk akadt. A második játékrész elején a gyors gól, majd később a kiállítás eldöntötte a három pont sorsát.
Legfrissebb hírek

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
28 perce

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
33 perce

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
40 perce

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
42 perce

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
1 órája

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
1 órája

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik