NB I/B - Büki TK–Pápai ELC 1–1

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2002.10.27. 22:54
Címkék
Büki TK–Pápai ELC 1–1 (0–0)

GÓLSZERZÔ
Letenyei a 78. percben a jobb szélről a kapu elé belőtt labdát hat méterről továbbította a kapu jobb oldalába (0–1). Dani a 85. percben a balösszekötő helyéről,14 méterről laposan a kapu közepébe lőtt (1–1)

SÁRGA LAP
Kvasz (Somogyi felrúgásáért) a 15., Lászka (Dani letalpalásáért) a 26., Bonchis (könyökölésért) a 72. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:7 (2:1)

A nyugat-dunántúli rangadón két ellentétes félidőt látott a közönség. Az első játékrészben a vendégcsapat, szünet után pedig a hazai együttes irányította a játékot. Mindkét együttes a kontratámadásokra épített. Így változatos, küzdelmes mérkőzést láthatott a szép számú közönség. Már az első percben a vendégcsapat veszélyeztette a bükiek kapuját, de a jobb szélről belőtt labdáról egy gondolattal lemaradtak a pápai támadók. A vendégek birtokolták többet a labdát, de mivel jobbára középen erőltették támadásaikat, ezért a büki védők mindig időben közbe tudtak avatkozni. A 23. percben egy gyors ellentámadás végén a bal szélről laposan belőtt labdáról egy gondolattal lemaradt a kapu torkában Mihalecz Péter és Dani Péter is. Majd nem sokkal utána Mihalecz Péter ugrott ki a jobbösszekötő helyén, de 14 méterről leadott lapos lövését Borsi Csaba jó érzékkel szögletre tudta ütni. Szünet után megváltozott a játék képe, ekkor inkább a büki együttes kezdeményezett többet, a pápaiak pedig a kontrajátékot erőltették. Az 56. percben Somogyi Gábor a jobbösszekötő helyén került jó helyzetbe, de éles szögből leadott lapos lövését ezúttal Borsi Csaba lábbal tisztázta. Ezt követően Kecskés György 18 méteres lövése centiméterekkel suhant el a keresztléc fölött. Egyre veszélyesebbekké váltak az idő múlásával a Pápa kontratámadásai. A 78. percben ez meghozta eredményét, mert a csereként beállt Letenyei Attila kihasználva a védők határozatlanságát, megszerezte a labdát és biztosan lőtt a hálóba. A mérkőzés hajrájára még jobban felfokozódott a küzdelem: a hazai csapat megpróbálta ledolgozni hátrányát, amely a 85. percben Dani Péter révén sikerült is nekik. Két perc múlva a vezetést is megszerezhették volna, amikor Lukács Tihamér ugrott ki, de elhamarkodottan a kifutó kapus mellett a jobb sarok mellé lőtte a labdát. A mérkőzés képe alapján az egyenlő erők küzdelmében igazságos eredmény született.

MESTERMÉRLEG
Mihalecz István: – Végig türelmetlenül játszottunk, ezért nem sikerült győznünk. Az utolsó percben akadt egy nagy lehetőségünk, de ezzel nem tudtunk élni, így igazságos eredmény született.
Pintér Attila: – Biztos győzelmet szalasztottunk el, egy óriási hiba miatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik