Meglepetést ígérnek a vendégek

Vágólapra másolva!
2002.10.25. 20:41
Címkék
Öt év után ismét élvonalbeli mérkőzésre várják Győrbe a Békéscsabát. A bajnoki táblázaton nyolc hely és 17 pont választja el egymástól a két csapatot.
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
Igor Nicsenkót (balra) külön is ôrzik majd
"A jelenlegi állás ne tévesszen meg senkit – mondta Tamási Zsolt, a győriek szakvezetője. – Zalaegerszegen láttam a békéscsabaiakat, és azt tapasztalhattam, hogy a bajnoki rajt óta sokat javult a produkciójuk. Szervezettebben, összeszedettebben, és mivel tudják, hogy ők az esélytelenebbek, felszabadultabban is játszanak. Mindenkit óvok az elbizakodottságtól, nehéz mérkőzésre számítok. Ami minket illet, most, hogy az alapszakasz első köre befejeződött, megbeszéltük az eddigi meccsek tapasztalatait. Noha a nyáron nagy változások történtek a játékosállományban, szinte teljesen új gárdával kellett nekivágnunk a bajnokságnak, a megszerezhető pontok ötvenöt százalékát begyűjtöttük, és ezzel a táblázat felső házában foglalhatunk helyet, így összességében elégedett vagyok. A folytatásról annyit: öröm, hogy Nagy Tamás és Robert Semeník kivételével mindenki hadra fogható. Ez azért is fontos, mert következő öt hét során a Magyar Kupa-mérkőzést is figyelembe véve hét fontos tétmeccs vár ránk. A szombati kezdőcsapatban egy helyen tervezek változtatást a legutóbb pályára lépett gárdához képest: Regedei Csaba teljesítményével ugyan elégedett vagyok, de mivel csapatkapitányunk, Böjte Attila felépült, ő kezd.”
A békéscsabaiak a hétközi, zalaegerszegi mérkőzést követően nem utaztak haza, hanem a Győrhöz közeli Petőházára költöztek. Itt készültek a szombati megmérettetésre. Szerdán két labdarúgó, Lapsánszki Tamás és Vincze Zoltán kisebb sérülést szenvedett, de Garamvölgyi Lajos vezetőedző bízik abban, hogy mindketten rendbe jönnek az ETO elleni összecsapásra.
A második kört is gyôzelemmel kezdenék

Sebôk Zsolt (Gyôr): – Intô jel, hogy a Csaba szerdán nyolc perccel a befejezés elôtt pontszerzésre állt a bajnok otthonában. Az alapszakasz második körét is gyôzelemmel szeretnénk kezdeni.

Szilveszter Ferenc (Békéscsaba): – Ha ki is kaptunk hét közben Zalaegerszegen, a játékunkban már felfedezhetôk voltak biztató jelek. Ha lesz akarat és egy kis szerencse, pontokkal térhetünk haza Gyôrbôl.
A papírforma a pályaválasztó mellett szól, ám a csabai szakvezető úgy látja, sok olyan momentum volt szerdán is csapata játékában, ami biztató lehet a későbbiekre.
,,Rúgtunk két gólt a tavalyi bajnoknak, és ez önmagában már jó jel – mondta Garamvölgyi Lajos. – Ha a védekezési hibákat sikerül kijavítanunk, a helyzeteket pedig még jobb hatásfokkal értékesítjük, lehet keresnivalónk. Bár az is igaz, nekünk most már egy helyzetből két gólt kell rúgnunk a fölzárkózáshoz. A lényeg, hogy megkezdjük végre a felzárkózást, ne kelljen lehajtott fejjel járnunk a drukkereink előtt.”
A csabaiak úgy készültek a győri fellépésre, hogy tudatában vannak: csak akkor lehet sikerélményük, ha a hazaiak kulcsembereit ki tudják kapcsolni a játékból. Ezért ismét bizonyítási lehetőséget kap a brazil Ademar Braga, aki kellemes meglepetést szerzett játékával Zalaegerszegen.

Összetartás. A csabai vezetők nem sajnálták a pénzt, úgy döntöttek, négy napon belül nem utaztatják át kétszer az országot a csapattal. Most már abban reménykedhetnek a sereghajtó együttes drukkerei, hogy kedvenceik nem töltötték hiába az elmúlt napokat.

Kezelés. Nagy Tamás a nyáron igazolt Győrbe. Új csapatában jól kezdett, de három mérkőzés után egy makacs sérülés leparancsolta a pályáról. A támadó a héten vizsgálaton vett részt a Sportkórházban, s kiderült, a mandulájában lévő gyulladásos góc okozza a betegségét. A futballista – gyógyszeres kezelés mellett – hétfőtől újra kezdheti a munkát.


Legfrissebb hírek

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
19 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
44 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik