Cselgáncs: Négyen a dobogón

G. R.G. R.
2002.10.24. 21:54
Címkék
Jól szerepelt a Honvéd-Kipszer együttesére épülő magyar válogatott a katonai világbajnokságon. Pekingben 23 ország részvételével rendezték meg a vb-t, s a mieink összesen négy bronzérmet szereztek. A nőknél a magyar csapat a dobogó harmadik fokára állhatott, akárcsak az 52 kilósok eredményhirdetésénél az újpesti Nagy Viktória. Az 57 kilogrammos súlycsoportban Nagy Patrícia, a 63-ban Csizmadia Eszter, a 70-ben Köpöczi Anna és a 78-ban Soós Rita egyaránt az ötödik helyen végzett. A férfiaknál a magyar csapat a hetedik helyen végzett. A 73 kilós Bere Tamás és az egy kategóriával feljebb szereplő Gera az egyéni küzdelmekben bronzérmet szerzett, a 66 kilósok között induló Neu Gábor az ötödik, a 90 kilós, sérülése után visszatért Hadfi Dániel pedig a hetedik helyen zárt. A 100 kilós Kosztolánczy György helyezetlenül fejezte be a küzdelmet, míg a jól menetelő nehézsúlyú Csizmadia Zoltánt önveszélyes technika alkalmazása miatt leléptették. Moravetz Ferenc, a Honvéd-Kipszer vezetőedzője elmondta, Bere Tamás volt a magyar csapat legjobbja.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
3 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
3 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
4 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
4 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
4 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik