Újváros, új (sport)történet

Még most is hihetetlen…
Dobos Tamás pályára került, lévén Borbás helyett ezúttal neki szavazott bizalmat az edző, aki játékosaihoz hasonlóan rendkívül feszülten várta a rajtot. Hiába, bajnokok és kupagyőztesek voltak már a vörösök, a nemzetközi porondon azonban nem arattak még ahhoz fogható sikert, amelynek kapujában álltak.
A lengyelek? A továbbjutási reményeiket illetően ugyebár befürödtek, mint az ide készülő kiskacsa, mégsem tehették meg, hogy félvállról vegyék a találkát. Egyszóval küzdelmes nekifeszülést ígért a derbi – bizony, nem is kellett csalatkoznunk. Mindkét gárda irtózatos elánnal rontott a másiknak, állandóan veszélyben forogtak a kapuk, élvezetes, lüktető volt a játék. Ferjó és a "nagy” világbajnokságot is megjárt Jaworszki is ziccereket fogott, nyújtózott, spárgázott – rendesen megdolgoztatták őket a támadók. Jól, gyorsan és sportszerűen játszott a Dunaferr és az Oswiecim is, ám a gól csak nem akart megszületni. A 0–0-val persze ekkor kiegyeztek volna az újvárosaik…
A 29. percben viszont már nem! A sokadik kontra eredményre vezetett: a nagy fel-le korizásban, lótifutiban öszszekeveredtek a sorok, így került egymás mellé Peterdi és Erdősi.
A többit sejthetik…
Egy csel jobbra, egy balra, a védő sehol, Erdősi loholt, a társ indított, mutatós, gyönyörű akcióval vezetést szerzett az újvárosi armada. És nem állt le! Vargyas, Bali és a Volán ellen brillírozó Orsó is közel járt a gólszerzéshez – a mieink irányították a játékot. Ladányi mester passzokkal ugratta ki meglóduló társait, a bekkek határozottak és kemények voltak, élmény volt nézni a magyar bajnok játékát. A kisördög persze ott motoszkált az emberben, mi van ha gólt talál a továbbra sem lankadó ellenfél? Nos, a harmadik harmad közepén erre is választ kaphattunk. A válasz: semmi…
Semmi, mert ugyan Labuz közelről beemelte a korongot Ferjo kapujába, a frászt hozva ezzel az újvárosi szurkolókra, negyvennégy másopderc múlva újra elcsendesedett a csarnok: Szélig saját harmadából indította Orsót, aki nem pepecselt, elfektette a lengyel kapust, és újra munkát adott az eredményjelző kezelőjének. A hazaiak innentől kezdve fejetlenül mentek előre, minden mindegy alapon kezdtek el támadni, aminek meglett az eredménye. Zamojszki a kék vonalról bombázott a kapuba, szegény Ferjo az előtte állóktól az ég világon semmit sem láthatott. Megkezdődött a visszaszámolás. Hat perc volt vissza, öt, négy, a lengyelek lendülete nem csappant. Tovább fűtötte őket, hogy egy emberhátrányt is kivédekeztek, majd hogy 25 másodperccel a "légiriadó” előtt (még most is hátborzongató ez a különös, harmadot lezáró hang…) emberelőnybe kerültek. Amúgy Horváth András sem értette, miért küldték ki…
A hírek szerint az Alba buszában feszülten hallgatták a telefonon érkező híreket – de nem ők bonthattak pezsgőt. Az újvárosaik ugyanis hősiesen védekezve kibekkelték a hátralévő időt, majd egymás nyakába borulva, öklüket rázva kezdtek sajátos táncukba. November 22. és 24. között Pozsonyban a Slovan Bratislava, az osztrák Heraklith és az ukrán Kijev ellen játszhatnak. (A második körből továbbjutott 12 csapat három négyes csoportban küzd, a győztesek az öt kiemelttel kerülnek a nyolc közé.) A megnyert 6000 svájci frankból pedig nemcsak a bérelt busz kifizetésére, hanem talán némi jutalomra is futja majd.
Megérdemelnék, nem vitás…

Mestermérleg
Karel Suchanek: – Remek meccs volt, mindkét csapat gólra törően játszott.
Dusan Kapusta: – Nagyon boldog vagyok! Igazi csapatmunka eredménye ez a siker. Taktikus, jó meccs volt, a végén szerencsénk is volt, ám azt hiszem, megérdemeltük.(Azonos ponszámnál az egymás elleni eredmény döntött: Dunaferr–Alba Volán 8–4.)