Mint a bajnoki döntőben

Az újvárosiak jártak egyet, a helyi múzeumot, a második világháborúban a németek által koncentrációs táborként működtetett területet nézték meg a pénteki sikert, a fehérorosz Mogiljev elleni 4–4-et követően, míg a fehérváriak a vendéglátók kiütése után (5–1) a várostól 10 kilométerre lévő panzióban pihentek, és hangoltak a szombati rangadóra.Dunaferr–Alba, ezúttal nem a bajnokságban, nem is az Interligában, nem holmi felkészülési tornán, mondjuk a Gyilkostó-kupán, hanem a Kontinentális Kupa második fordulójában. Ez már önmagában is komoly fegyvertény – még ha ehhez hozzávesszük, hogy az első nap eredményei alapján mindkét magyar gárda esélyes a továbbjutásra, a sporttörténelmi eseményre, nem nagyon kell ragozni az összecsapás súlyát…Ennek megfelelően azonnal egymásnak estek a csapatok, csak kapkodtuk a fejünket, hol Budait, hol Ferjót tesztelték az urak. A Dunaferr került először emberelőnybe, mégis kis híján a közlekedésiek ütöttek gólt, ám a védők között kiugró Palkovics nem járt sikerrel. "Muszáj, hogy mi lőjük az elsőt, különben a kontrajátékukat játszhatják, ami nem fekszik nekünk” – magyarázta a korlátra támaszkodva idősebb Ocskay Gábor, mire fel Erdősi korongot lopott a támadóharmadban, hátrapasszolt Szélignek, akinek bombája ugyan kijött Budairól, ám a szemfüles Orsó nem kegyelmezett. Vezettek hát az Acélbikák és ahogy várható volt, ahogy a Volán szakosztály-igazgatója is megjósolta, a kontrákra rendezkedtek be. Naná! A bajnoki fináléban is ez vezetett eredményre, Ladányi, Peterdi, Erdősi, villámléptű csatárok, akik ha megindulnak egyszer…Megindultak. Ladányi, Peterdi, remek indítás, pontos befejezés, ahogy megszokhattuk tőlük. A lengyel bíróhármas aztán megkönyörült a kék-fehéreken, sorra szórta ki a szelídíthetetlen vörösöket (még Ferjo egyik szurka-piszkája is két percet ért náluk), akik így a nyitóharmad végén Sille révén kettős előnyből szépítettek.A folytatásban sem lankadt az iram, kemény, de sportszerű volt a meccs, amelyen hiába igyekezett a Volán első sora, semmi sem sikerült neki. Nem úgy az ismét remekül hokizó Horváth Andrásnak: a bekk a kettős fór lejárta idején bikázta a korongot a kapuba. Nem vitás, Kapusta mester elképzelése szerint alakult a találkozó – leszámítva 37 másodpercet… Ennyi idő kellett ugyanis a riválisnak az egyenlítésre. Kérdezhetik, nem Ocskay, nem Palkovics, hanem Gröschl és Rusznyák ért révbe, bizonyítva ezzel is, hogy nem kétszemélyes csapata van Fehérvárnak.Izgalmakat ígért hát a befejező játékrész – nos, ebből aztán semmi sem lett… Semmi, lévén a Dunaferr nem görcsölt be, nem adta fel addigi játékát, továbbra is a kontrákra épített – tehette, mert a Volán-támadásokat ezúttal nem éppen a veszélyesség jellemezte. Borsos és Peterdi egy percen belül talált be Budai kapujába (egészen elképesztő volt látni, mennyire nem tudnak mit kezdeni Kangyalék az ellen stílusával), és ugyan Tőkési az 50. percben előnyből szépíteni tudott, ez semmit sem ért.Nem, mert ott volt például Orsó László. Érződött rajta a bizonyítási vágy, a róla lemondó Jan Jaskónak is meg akarta mutatni, több lehetőséget érdemelt volna a Volánban. A fennmaradó időben még kétszer mattolta Budait, a szintén eredményes Borsossal és Erdősivel az őrületbe kergette az Alba védőit. Az utolsó húsz percben 5–1 – erre mondják, K.O.A Dunaferr így három ponttal vezeti csoportját, közel, nagyon közel került a hőn áhított továbbjutáshoz, amelyet körverés esetén persze még a Volán is elérhet. Mindenesetre az talán nem véletlen, hogy a meccs után az újvárosiak az innen három kilométerre lévő birkenaui tábort vették volna célba – ha nem húzza keresztül számításaikat a rákezdő eső…MestermérlegDusan Kapusta: – A bajnoki döntőt idézte csapatom formája. Nagyon jól játszottunk, végig mi vezettünk, nem kellett idegeskednünk. Boldog vagyok, mert idén kétszer is kikaptunk a Volántól, ám a harmadikon, a legfontosabb meccsen mi győztünk.Jan Jasko: – Futnunk kellett az eredmény után, aztán összeestünk. Profi csapat így nem zuhanhat össze, ezt az öltözőben is elmondtam a fiúknak. Vasárnap mindenképpen nyernünk kell.