Először a monumentális, totálisan üres parkolóval, majd a hatalmas, több ezer piros és sárga székkel felszerelt csarnokkal szemeztek a dunaújvárosiak. Aztán rohantak az öltözőbe, hogy mihamarabb jégre mehessenek. Edzéslehetőséget ugyanis nem kaptak csütörtökön este a vendéglátóktól, így a meglehetősen korai, 13.30-kor kezdődő mérkőzés előtt nem ártott felmérni egy kicsit a terepet. A szokásosnál gyorsabban bújtak piros mezükbe az Acélbikák, hogy minél tovább tesztelhessék Oswiecim jegét.
A negyedik percben aztán nem volt, ki mentsen, Kaszala kétperces kisbüntetését Zselnov váltotta gólra. Beszorult a persze amúgy is kontrára apelláló Dunaferr, csak a rombolásra futotta erejéből. Vas sem bírt emberével, őt is kiküldték, nehéz perceket éltek át a Vargyast eltiltása miatt nélkülözni kénytelen Ladá-nyiék. Aztán láss csodát, gólt találtak a mieink! A kivédekezett emberhátrány követően Bali tette a pakkot Erdősi elé, aki a védőt és a kapust is becsapva egyenlített. A játék képe abszolút nem ezt mutatta, de kit érdekelt ekkor a játék képe…?
A folytatásban már ezzel is törődtünk, nem véletlenül, hiszen a semmiből jött találat, Erdősi zsenialitása felszabadította a gátakat az újvárosiakból, bátrabban és nagyobb önbizalommal játszottak – Borsos, Szélig, majd Orsó tornáztatta meg Ignatyenkót. A harmad végén mégis Morozov ért révbe, óriási kavarodás közepette kotorta be a korongot. Úgy tetszett, aki támad, az kapja a gólt…
Miután Vast fél percben belül két fehérorosz is bottal ütötte, kettős előnyben kezdhette a második játékrészt a Dunaferr, ám az oly acélos első sor sehogyan sem boldogult Ignatyenkóval. Egy ilyen meccsen, egy ilyen erős ellenféllel szemben ez luxus, gondoltunk magunkban, amikor Orsó villant. Ezért a gólért a szövetségnek is köszönetet mondhatnak az újvárosiak: tudják, az ideiglenes játékengedély…
Döbbentes, de ismét a légiriadóra emlékeztető (hm), harmadot lezáró vünnyögést megelőzően kapitulált a magyar védelem: Klimin szólója jutatta 3–2-es vezetéshez az ellent – és tette láthatóan őrülten mérgessé Kapustát. Na de amit a záró húsz percben láthatott! Módfelett harcos, akaratos, kemény és elszánt Duanferr lépett jégre, ami igencsak meglepte az orosz stílusban (mi másban?), gyorsan, kombinatívan játszó Mogiljevet. Ladányi és Vas zúdította be a korongot a kapuba, de ezek mellett is számtalan magyar támadás kecsegtetett góllal. Kár, hogy csak kecsegtetett… A megszeppent csapat benyomását keltő rivális úgy tűnt, nem bírja erővel, kár, hogy sorozatos kiállításukat nem büntették a mieink. Telt-múlt az idő, Ferjo kapuját nem fenyegette veszély.
Tudják, meddig!? A harmad legvégéig… Már csak két perc volt vissza, amikor Jakovlev egy lecsorgó korongot ütött be, döntetlenre mentve csapatának az összességében kiegyenlített játékot hozó találkozót (amelynek végén a szokásos büntetőlövő-versenyt 3–1-re a Dunaferr nyerte, aminek azonos pontszámnál lehet még jelentősége).
Miért is nem tizennyolc perces egy harmad?
Mestermérleg
Dusan Kapusta: – Elégedett vagyok, hiszen erős ellenfél ellen szereztünk úgy pontot, hogy ha egy kicsit szerencsénk van, győzünk is. Az, hogy a büntetőket jobban lőttük, a végén még sokat érhet. Le kell győznünk a Volánt, és meglehet a továbbjutás.
Vlagyimir Bciarincev: -– Nyernünk kellett volna, a végén mégis örülhettünk a döntetlennek. Gyorsabbak voltunk, de nem koncentráltunk eléggé.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik