SOPRON - Megérte várakozni

B. G.B. G.
2002.10.16. 20:17
Címkék
Horváth András a nyáron, hét év után, döntött úgy, nem hosszabbít szerződést az élvonalból kiesett nevelőegyesületével, a Haladással. Sokáig úgy tűnt, az osztrák másodosztályban folytatja pályafutását, végül meghiúsult a szerződtetése. Horváth keddig csapat nélkül volt, ám ekkor egy plusz egyéves megállapodást írt alá a Sopronnal. "Már-már lemondtam arról, hogy idén szerződéshez jussak – mondta Horváth. – Az elmúlt három hónap idegileg nagyon megviselt, de utólag azt mondom, erre a lehetőségre megérte várni. Tény, hogy a sok soproni sérülés miatt merült fel a szerződtetésem, de azért is furcsa ez a szituáció, hiszen ez volt az első klubváltásom. Amúgy a büki vezetőknek köszönhetően egészen a múlt hétig az NB I B-s csapattal készülhettem. Igaz, a következő napokban izomfáradás miatt néhány edzést ki kell majd hagynom, de a jövő héten már ismét teljes értékű munkát végezhetek.”
Legfrissebb hírek

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
2 perce

Bartucz László mindenképpen külföldön folytatná pályafutását

Kézilabda
2 perce

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
4 perce

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
1 órája

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
1 órája

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik