Győzelemre váltható az esély

Az a San Marino, amelynek egyetlen játékosát sem ismerjük, amely tizenhat éve van jelen a sportágban, még soha senkit sem győzött le, hatvan meccsén mindössze három döntetlenre futotta az erejéből, és kilenc adott góljára kettőszáznegyvennyolccal feleltek az ellenfelek.
Ha van tehát kötelező győzelem, akkor ez az. Ám tegyük hozzá a közhely igazságát, és máris megérthetjük, beszélgetésünk során Gellei Imre szövetségi kapitány szavait miért szabta meg az óvatosság. Hiszen, ha beszélhetünk kincstári optimizmusról, miért ne beszélhetnénk kincstári pesszimizmusról is?

– Szombat este óta nyugodtabban alszik, mint az azt megelőző napokban?
– Cseppet sem – mondta Gellei Imre. – Három pont még hiányzik a szükséges mennyiségből, és addig képtelen lennék fellélegezni, amíg be nem zsebeljük.
– Pedig hihetnénk, ezt az őszt tekintve túl vagyunk a nehezén, hiszen nem kaptunk ki Stockholmban, és ezek után San Marino már igazán nem okozhat gondot.
– Ha tényleg így hihetnénk, akkor az nagyon nagy baj lenne. A mi csapatunk roppant nehéz feladat előtt áll, szeretne végre jelen lenni egy elitversenyen, és ezt csak roppant mély alázattal, odafigyeléssel érheti el, amibe nem fér bele az ellenfél legkisebb mértékű lebecsülése. Még tudat alatt sem, nemhogy megfogalmazva! Stockholmban olyan pontot szereztünk, amelynek az értékét csak a további meccsek adhatják meg, éppen ezért minden ellenfél ellen egyforma összpontosítással kell készülnünk, másként könnyen el is herdálhatunk olyan pontokat, amelyek fájdalmasan hiányoznának a végelszámolásnál.

– A játékosoknál hogyan tudja elérni, hogy a felkészülést nézve egyformán kezeljék San Marinót és a világ élvonalába tartozó svédeket?
– Lényegében sehogy, mert ezek a játékosok profik, és pontosan érzik azt, amiről az előbb beszéltem. Látom is rajtuk, tudják, hogy egy mérkőzést csak akkor nyertünk meg, ha a játékvezető már lefújta. Annyi minden közrejátszhat az eredményben – pálya, időjárás, közönség, és így tovább –, hogy senki sem mehet senki ellen biztosra. Mindannyian tudjuk, hogy kellemetlen stílusban futballozó, a játékot tördelni akaró csapat ellen lépünk pályára. San Marinót ugyanúgy feltérképeztük, mint a svédeket, beszereztünk felvételeket a mérkőzéseiről, azokat alaposan elemezzük közösen, szóval úgy készülünk, mintha a szerda esti ellenfél is a kontinens elitjébe tartozna.
– A tatai edzőtáborban érzik, hogy szombat este óta "idekint” nagyot változott a hangulat? Még a politikai napilapok is címoldalon hozták a svédek elleni pontszerzést, kicsit politikai üggyé vált a tévéközvetítés elmaradása, megnőtt az érdeklődés a csapat iránt, és még sorolhatnám a példákat.
– Tata azért nem a világ vége, nem elszigetelten élünk itt, és természetesen érzékeljük a hangulatot. Természetesen nagyon örülünk a kedvező visszhangnak, nagyon szeretnénk tízezreket visszacsalogatni a lelátókra. Tudom, hogy a játékosok lelki munícióit növelte Stockholmban a maroknyi magyar szurkoló megjelenése, megható volt a lelkesedésük, és ezúton is szeretném megköszönni, hogy megtették ezt a hosszú utat. Az a közös célunk, hogy ez a csapat úgy nyerje meg a szurkolók támogatását, hogy ők akkor is mellettünk álljanak, ha ne adj isten, esetleg nehézségeink lesznek. Magunk miatt és miattuk is muszáj az esélyt győzelemre váltani, és remélem, sokan jönnek el a Megyeri útra buzdítani a csapatot.

– Dacára annak, hogy San Marinót sem becsülhetjük le, ellene nyilván más taktikával küldi a csapatot pályára, mint tette azt Stockholmban. Elárulna valamit az elképzeléseiről?
– Meg fog lepődni: mi szombaton is tudtuk, hogy a labda birtokában nekimegyünk a svédeknek. Most annyi a különbség, hogy a játékunkkal tudatosítani akarjuk, mi diktáljuk a tempót. A területünk mélységben nyilván szűkebb lesz, így a labdaszerzésre a pálya más részén törekedünk, és megvan az elképzelésünk arra is, hogy miként törjük fel a nyilván visszahúzódó, betömörülő vendégvédelmet, de ennél jobban hadd ne terítsem ki a lapjainkat.
– Mielőtt rátérnénk a várható összeállításra, kötelező megjegyezni, hogy sokakat meglepett, amikor néhány Gellei-felfedezettnek tartott játékos helyett mást állított a csapatba, az pedig kimondottan szerencsés, hogy utóbbiak fényesen helyt is álltak. Gondolok például Fehér Csabára, eddig ugyanis úgy tűnt, inkább Bodnár László élvez előnyt ezen a poszton.
– Tudja, egy edző "beleszerethet” a játékosaiba, de csak addig, amíg az nem megy a csapat rovására. Fehér Csaba kirobbanó formában futballozik Hollandiában, Bodnár László pedig műtétet és hosszú kihagyást követően az utóbbi hetekben tért vissza a pályára, mindössze ennyi a magyarázat. Mindenesetre kellemes gond, hogy két ilyen remek képességű játékos közül választhatok, és higgye el, egyikük sem a másik tartalékja. Egyáltalán nem baj, ha mindenkinek gürcölnie kell a posztjáért, az pedig külön öröm, hogy a húszas keretben helyet kaphatnak olyan fiatal játékosok is, mint Bodnár, Gyepes Gábor vagy Gera Zoltán, akiket azért nem volt nehéz felfedezni, hiszen klubcsapataik meghatározó emberei, és megdolgoztak a válogatott kerettagságért.
– Akkor most következzen az összeállítás: marad a Stockholmban sikeres csapatnál, vagy a más fajsúlyú ellenfélhez idomított taktika változást igényel?
– Mint már említettem, szombaton sem mondtunk le eleve a támadójátékról, bizonyítéknak talán elég a két csatár szerepeltetése, így ugyanaz a csapat, ugyanaz a szerkezet kiválóan működhet San Marino ellen is. Sajnos, Kenesei Krisztiánnak nincs teljesen rendben a lába, a cipőt is alig tudja felvenni, de bízom benne, hogy rendbe jön. Ha mégsem, akkor közvetlenül a mérkőzés előtt döntöm el, hogy Gera Zoltán vagy Fehér Miklós kerüljön be a kezdők közé. És mindettől függetlenül: ez a társaság valóban csapattá érett, a játékosok egymásért is képesek küzdeni, és ezt most hazai környezetben is be akarják bizonyítani.

A csoport állása, menetrend