Alacsony volt a Japán Nagydíj nézettsége

Vágólapra másolva!
2002.10.15. 22:05
Címkék
Nagy-Britanniában 600 ezren keltek fel megnézni élőben a versenyt, a délutáni ismétlésre kétmillióan voltak kíváncsiak  ezzel szemben a Paula Radcliffe által világcsúccsal megnyert chicagói maratonit 2.2 millió brit figyelte! Ez mindenképpen figyelemre méltó azután, hogy a világ egyik legnézettebb sportágának titulált F1-et két hete a golfozók Ryder-kupája múlta felül nézettségben.
És arról már talán nem is érdemes beszélni, hogy egy hét végi snookerversenyre 3.4, egy rögbimeccsre 3.3, a Szlovákia–Anglia labdarúgó-mérkőzésre pedig tízmillióan voltak kíváncsiak. Az F1-es futamot közvetítő ITV csatorna azzal védekezett, hogy még mindig többen nézték az idei versenyt, mint a tavalyit vagy a tavalyelőttit. Ugyancsak Nagy-Britanniából származó hír, hogy a BBC szeretné megvásárolni az F1-es versenyek közvetítési jogát az ITV-től.Luca di Montezemolo, a tervezett újítások ellen élénken tiltakozó Ferrari-vezető természetesen megdicsérte a csapat tagjait, partnereit és pilótáit is idei produkcióikért. "Külön köszönettel tartozom Michael Schumachernek, aki sorozatban a harmadik világbajnoki címét nyerte a Ferrari versenyzőjeként. Csodálatos volt ez az év, a világ legnagyobb autógyárait sikerült legyőznünk technológia, szervezettség és megbízhatóság terén is, elmondhatatlanul nagy elégtétel ez a számunkra. Büszkék vagyunk arra, hogy ekkora odaadással tudunk dolgozni, és folyamatosan fejlődünk azóta, hogy három éve, hosszú idő után végre megnyertük a konstruktőr-világbajnoki címet. Olyan eredményeket értünk el, amelyeket lehetetlen megismételni” – mondta Montezemolo.Amíg a Ferrari távozásról szóló fenyegetését az új szabálytervezet okozta, két istálló létezését anyagi gondok tartják kétségben. Az Arrows már hónapok óta bajban van, míg a Minardi a nyáron emlegetett televíziós jogdíjak miatt került újra a brit csapatok célkeresztjébe.Tom Walkinshaw, az Arrows tulajdonosa és a leafieldi istálló a Brit Nagydíjon mutatta először a jelét a problémáinak, azóta pedig csak a Német GP-n álltak rajthoz pilótái. A csőd közelébe kerülő Arrowst szeptemberben kis híján megmentette egy amerikai befektetőcsoport, de az utolsó simítások elmaradtak.Walkinshaw szerdán megmenekült a londoni legfelsőbb bíróságtól, a brit adóhatóságok ugyanis nem találtak kivetnivalót a csapat működésében. Az üzletember mindent megtesz az istálló életben tartása érdekében, de a jövő hónapban újra fenyegetni fogja a bírósági tárgyalás veszélye. Heinz-Harald Frentzen, Jos Verstappen, a Cosworth és egyéb, fizetésre váró partnerek követelik a jussukat, és ők igényelnék a legfelsőbb bíróság közreműködését.Ha a bíróságtól meg is szabadul Walkinshaw, még akkor is el kell számolnia az FIA-val az elmulasztott versenyek miatt. A párizsi központú szervezet már jelezte, amint bebiztosítják az Arrows jövőjét, szankciókkal fogja sújtani a brit teamet.Paul Stoddart, a Minardi-istálló tulajdonosa is bajba kerülhet, az ausztrált a brit csapatok (a McLaren, a Williams, a BAR, a Jordan és az Arrows) támadják azért, mert a Formula–1 üzleti oldalát kezelő FOA (Formula One Administration) neki utalta át azt a nyolcmillió dollárt, amely a televíziós jogdíjakból a Prostnak járt volna. Stoddart júniusban követelte a jussát, szerinte a csődbe ment francia istálló pénze őt illette meg. A britek ellenezték ezt, mondván, a Minardi pontot sem szerzett 2001-ben, ezért egy lyukas garas sem jár neki.Stoddart keményített: ha nem kapott volna pénzt, a Minardi elbúcsúzott volna az F1-től. A csapatok akkor nem léptek, az idény végeztével azonban követelik a nyolcmillió dollár elosztását. Stoddart a hír hallatán azt nyilatkozta, hogy ha a britek elnyerik a pénzét, a Minardi megszűnik.
Legfrissebb hírek

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
10 perce

Premier League: hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
12 perce

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
46 perce

Halle: 400. győzelmét aratva jutott be a nyolc közé Medvegyev

Tenisz
48 perce

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
54 perce

Sporttörténelmi pillanat: a klub-vb-n alkalmazták először a nyolc másodperces szabályt – videó

Klub-vb
1 órája

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik