A görögök elleni siker ellenére Leonyid Burjak, az ukrán válogatott szövetségi kapitánya óva int mindenkit az esetleges elbizakodottságtól az északírek elleni idegenbeli mérkőzés előtt. "A sebzett vad duplán veszélyes, és biztosak lehetünk benne, hogy Belfastban a házigazdák mindent megtesznek majd a győzelem érdekében mondta a kapitány, aki segítőivel együtt már alaposan kielemezte a 30 arányú spanyol győzelemmel végződő mérkőzés videofelvételét. Bár a hispánok végig fölényben játszottak, az igazsághoz tartozik, hogy szinte minden helyzetüket gólra tudták váltani a sima vereség ellenére rendkívül harcosan, és fegyelmezetten küzdő vendégek ellen.
A Belfast Telegraph című kiadvány véleménye szerint csapatuk vereségében az is közrejátszott, hogy a válogatott ezúttal nem különjárattal, hanem menetrendszerinti repülőgéppel vágott neki az útnak. Ezt követően az albacetei stadionig még jó kétórás buszozás is várt a játékosokra, ráadásul a nagy kavarodásban a melegítő felszerelések is elkallódtak valahol. Belfastban egyébként a feszült politikai helyzetnek megfelelően nagyfokú óvintézkedések előzik meg a találkozót: a mérkőzésre érvényes jegyekhez például csak a labdarúgó-szövetség székházában, igazolvány felmutatása ellenében lehet hozzájutni.Az ukránoknál a jelek szerint a több hátráltató körülmény ellenére összekovácsolódott a gárda. Az amúgy is egy csapatra való maródiak közé most még Szerebrennyikov és Moroz is feliratkozott, ezért Burjak vésztartaléknak behívta a legjobbak közé Liszickijt az utánpótláscsapatból. Ugyanez a helyzet a házigazdáknál is: náluk a védelem hovatovább romokban hever, hiszen a törzstagok közül Griffin, Williams és Kennedy már a víkenden sem játszhatott, s most kidőlt Taggart is – így az U-21-es csapatból rántották be Bairdet, aki a kispadon várja, megsérül-e még valaki. Ha igen, a fiatalembernek érdekes élményekben lesz része, hiszen a juniorválogatottban már kapott szerepet, a felnőttmezőnyben viszont még nem: a Southamptonban ugyanis eddig még egyetlen percet sem játszott az idén.Az örményeket fogadó görög gárda háza táján egyelőre kevés szó esik a taktikáról: momentán mindenkit Otto Rehhagel sorsa izgat. Az első két Eb-selejtezőjét egyaránt 0–2-vel elbukó válogatott német kapitányát többen lapátra tennék, ám a szövetség elnöksége keddi ülésén bizalmi szavazáson erősítette meg a trénert. "Nem igazán kereshetünk kifogásokat a csapat játékával kapcsolatban. Meglehet, manapság itt tart a görög futball” – közölte Vasszilisz Gagatszisz elnök, mintegy megadva a borús alaphangot szerdára is…A csoport állása, menetrend
Legfrissebb hírek







