Nem sikerült a továbbjutás

2002.10.14. 20:28
Címkék
Az elmúlt héten Görögországban került megrendezésre a női U19-es korosztály Európa-bajnoki selejtező minitornája. A csoportba négy válogatott, Moldávia, Svájc, Görögország és Magyarország került beosztásra, s a körmérkőzéses rendszerben megrendezésre került tornán csak az első helyezett jutott tovább.
A magyar csapat először a házigazdákkal játszott. Markó Edina szövetségi edző Bezsenyi – Gáspár, Tóth E., Bauer – Csáky, Fenyvesi, Garadnai (Horváth N.), Kovács Anita, Jagicza (Papp T.) – Görög, Krenács (Zsírkó) összeállításban küldte pályára az együttest, amely 1–0-s félidőt követően 2–1-es győzelmet aratott. A magyar találatokat a Miskolc középpályása, Kovács Anita szerezte. A következő találkozót Moldávia ellen vívta a válogatott, s 0–0-s félidő után 1–0-ra győzött. Magyarország együttese Bezsenyi –Gáspár, Tóth E., Méry (Horváth N.), Bauer – Csáky, Kovács A., Papp T. (Jagicza) – Garadnai (Fenyvesi), Krenács, Görög összeállításban lépett pályára, s a három pontot jelentő találatot az MTK Hungária labdarúgója, Krenács Lilla szerezte. A harmadik mérkőzés már nem sok jót hozott a magyarok számára, hiszen Svájctól 2–0-s félidőt követően 5–0-ra kapott ki a Bezsenyi –Gáspár, Tóth E., Bauer (Jakab P.) – Csáky, Fenyvesi, Kovács A., Görög, Jagicza – Garadnai (Horváth N.), Krenács (Papp T.) összeállításban szereplő utánpótlás nemzeti tizenegy. A Görögországban megszerzett hat ponttal a magyar gárda második lett a csoportjában a százszázalékos Svájc mögött, megelőzve a hárompontos Görögországot és a pont nélkül záró Moldáviát, így a továbbjutás nem sikerült.
Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
23 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
28 perce

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
55 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
1 órája

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
1 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája