NB II: Petőházán ért véget a nagy menetelés

2002.10.14. 20:29
Címkék
Bírótanfolyam

Budapest. A Budapest Labdarúgó-szövetség játékvezetôi bizottsága idén is elindítja az alapfokú játékvezetôi tanfolyamát. Az oktatás november 19-én 17 órakor kezdôdik, s keddi napokon lesz heti egy alkalommal, 18 és 20 óra között. A tanfolyamnak ára van, hiszen tízezer forintba kerül a képzés, ám egyetemi és fôiskolai hallgatóknak és középiskolásoknak csupán az összeg felét kell befizetniük. A vizsga idôpontja 2003. február 11-én lesz. További információkat a 318-1338-as telefonszámon, vagy személyesen a Budapesti Labdarúgó-szövetségben (Bp. V. ker., Cúria u. 3.) kaphatók.

Az NB II Hummel-csoportban 1–0-s vereséget szenvedett Petőházán az éllovas Szekszárdi UFC-Hyundai együttese a hét végén.
Ennek az eredménynek azért van nagy jelentősége, mert a Dienes Pál vezette csapat ezt megelőzően ötven mérkőzésen keresztül maradt veretlen, s ezzel olyan sorozatot állítottak fel, amely nemcsak a magyar, de a nemzetközi mezőnyben is ritka.
A szekszárdiak nagy menetelése a 2000–2001-es NB III-as bajnokság záró mérkőzésén kezdődött, egy Baracs elleni 3–0-val. Az elmúlt idényben – immáron Dienes Pál irányításával –26 NB III-as bajnokin maradt veretlen a csapat, miközben a Magyar Kupa országos tábláján öt kört teljesített vereség nélkül. A Tatabánya elleni meccs még ma is szép emlék a csapat drukkerei számára, hiszen a negyeddöntőn nem kevesebb, mint 5000 (!) drukker szurkolt, s a végén az ezernél is több élvonalbeli mérkőzéssel rendelkező vendégjátékosok csak büntetőkkel voltak jobbak, és jutottak tovább.
Idén eddig két főtáblás kupameccs és tíz bajnoki találkozó került fel a dicsőséglistára. A menetelés – mint fentebb említettük – egészen vasárnapig tartott. Hiába játszott ugyanis óriási mezőnyfölényben a Szekszárd, képtelen volt bevenni a szerencsével is jó barátságban lévő ellenfél kapuját, s ezzel búcsút mondhatott hibátlan sorozatának.
"A mérkőzés képe alapján nyernünk kellett volna, de ez egy olyan nap volt, amikor nekünk semmi sem sikerült – mondta a mérkőzés után Dienes Pál. – Szép sorozatot produkáltunk, erre büszkék lehetünk, de számunkra az a legfontosabb, hogy minél több pontot szerezzünk, és minél előkelőbb helyen zárjuk a bajnokságot.”
Vereség ide, vereség oda, az UFC az eddigi teljesítménye alapján is esélyes arra, hogy az idény végeztével újabb fényes érmet szerezzen.
Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
27 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
32 perce

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
59 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
1 órája

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
1 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája