Kecskeméten valóban a lét a tét

2002.10.14. 21:02
Címkék
Ha úgy nézzük, nincs éppen könnyű helyzetben az utánpótlás- és egyben olimpiai válogatott. Vegyük sorra a tényeket: Róth Antal szövetségi edző együttese 10-ra kikapott Svédországban, vagyis az első találkozó után nincsen pontja. Ez még nem tragédia, hiszen a svédektől, akik az első körben Lettországot verték 40-ra, ki lehet kapni.
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Bodor Boldizsárnak (jobbra) a támadásokat is segítenie kell a kecskeméti találkozón
Az sem biztató, hogy (mondhatni, rossz szokásukhoz híven) a magyar fiatalok ismét tíz emberrel fejezték be az összecsapást, mivel a védő Pusztai Olivért a 34. percben kiállította a bíró. A Siófok játékosának ügyét később tárgyalják, ám a bekkre minimum egy meccsre szóló eltiltás vár. Mindez azért baj, mert Róthnak a legtöbb fejtörést éppen a védelem öszszeállítása okozza, hiszen az itt számításba vehető játékosok alig szerepelnek klubjaikban, ráadásul Gyepes Gáborra Gellei Imre a nagyválogatottnál számít.
Ha úgy nézzük, bizakodva készülhet az utánpótlás- és egyben olimpiai válogatott.
A magyarázat: a válogatott úgy kapott ki 1–0-ra Västerasban, hogy majd egy órát emberhátrányban játszott, és a döntetlenre még tíz emberrel is minden esély megvolt. Ráadásul négy mérkőzés után úgy tetszik, a magyaroknak –a felnőttekkel ellentétben –csak két komoly ellenféllel kell számolniuk, hiszen a lettek eddigi eredményeik alapján szerény játékerőt képviselnek. Vagyis hárman küzdhetnek két helyért, mivel a csoport erejét ismerve a második helyről tovább lehet jutni a legjobb tizenhat közé.
Ehhez persze hat pontot kellene szerezni San Marino ellen, azaz Kecskeméten kedden muszáj győzni. S ha már Kecskemétről esett szó: ünnepnap lesz a kedd a városban, hiszen stadionavatóra kerül sor, a felújított aréna első meccse lesz a Magyarország–San Marino találkozó. Várhatóan telt ház is lesz a Széktói stadionban, ám aki szeretne jegyet venni, a meccs napján 200 és 600 forint közötti áron még megválthatja belépőjét.
Visszatérve a csapathoz, tudják a játékosok és a szakvezetők is, menynyire fontos ez a találkozó, s egybehangzóan állítják: csak a győzelem lehet elfogadható. És erre minden esély megvan, hiszen az utánpótlás-válogatottról elmondható, a svédországi vereség ellenére stílusos futballt játszik, sőt, a szakemberek szerint "a pénteki meccsen látott egyes játékelemek bizakodásra adhatnak okot”. Ami az összeállítást illeti, Pusztai Olivér helyét a debreceni Máté Péter veheti át, aki Västerasban csereként lépett pályára. E változáson kívül minden bizonnyal marad a västerasi kezdőcsapat, hi-
szen Róth nem lát okot a változtatásra.
Ejtsünk szót San Marino együtteséről is: bár az Olaszország által körülölelt miniállam utánpótlásáról sok információval nem rendelkezünk, az elmondható, hogy Lengyelországtól 5–1-re kapott ki; keddi ellenfelünk gólját Valerio Ciacci szerezte.
A 4. csoport állása
1. Lengyelország228–16
2. Svédország225–06
3. Magyarország110–10
4. San Marino111–50
5. Lettország220–70
Legfrissebb hírek

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
12 perce

Vívó-vb: Battai Sugár Katinka bronzérmes

Egyéb egyéni
39 perce

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
54 perce

Noel León nyerte a Formula–2-esek versenyét a Magyar Nagydíjon

F1
57 perce

7 mérkőzés, 23 ezer kilométer, végtelen élmény

Képes Sport
1 órája

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
1 órája

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
1 órája