Csongrádi Ferenc a lett együttest dicséri

2002.10.14. 21:04
Címkék
Ha Lengyelország, akkor Csongrádi Ferenc: a magyar válogatott egyik riválisának fellépését – Gellei Imre szövetségi kapitány megbízásából – két hónap leforgása alatt kétszer tekintette meg a Videoton egykori kiválósága."Augusztusban már láttam a lengyeleket, amikor is a belgák ellen értek el egy– egyes döntetlent, és bevallom, akkor viszonylag jó benyomást tettek rám – kezdte beszámolóját a szakember. – Másodjára most szombaton Varsóban, a lettek elleni selejtezőn volt hozzájuk szerencsém, és meglepve tapasztaltam, hogy alaposan megváltozott a pályára lépők névsora; gyanítom, először, egyben utoljára szerepeltek ebben az összeállításban. Valahogy úgy tetszett, még nincs igazán összeszokva Zbigniew Boniek együttese, a kapitány még nem talált rá a legjobb csapatra. Elég széteső, gyenge játékot produkáltak a házigazdák, a védőik igen nehézkesnek tűntek. Mentségükre csupán az szólhat, hogy akadt néhány neves hiányzójuk. Ellenben a lettekről csupa jót mondhatok, a négy-négy-kettes felállásban futballozó vendégek tökéletesen megvalósították azt, amit edzőjük kért tőlük. Hozzáteszem, a meccs alakulhatott volna másképp is, tudniillik nulla–nullánál két nagy ziccert is elhibáztak a lengyelek. Meglehet, ha valamelyik helyzetüket értékesítik, most nem arról beszélnénk, hogy a negyedik csoportnak immáron négy favoritja van… Megijednünk persze nem kell a lettek sikerétől, hiszen Aleksandrs Starkovs alakulata számunkra éppúgy verhető, mint a lengyel válogatott. Szerintem önbizalom kérdése az egész.”
Legfrissebb hírek

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
12 perce

Vívó-vb: Battai Sugár Katinka bronzérmes

Egyéb egyéni
39 perce

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
54 perce

Noel León nyerte a Formula–2-esek versenyét a Magyar Nagydíjon

F1
56 perce

7 mérkőzés, 23 ezer kilométer, végtelen élmény

Képes Sport
1 órája

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
1 órája

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
1 órája