Az UEFA eljárást indított

2002.10.14. 20:18
Címkék
Az UEFA vizsgálatot indított a szombati SzlovákiaAnglia Eb-selejtező ügyében. Ismeretes, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) a pozsonyi mérkőzés után felháborodott a helyi rendőrség és szurkolótábor viselkedése miatt. A 21-es angol győzelemmel végződött találkozó előtt két angol szurkolót meglőttek az egyik belvárosi bár biztonsági emberei, a mérkőzés alatt a rohamrendőrök betámadtak az angol szurkolótábor szektorába, a szlovák nézők pedig hatalmas huhogásban törtek ki, amikor a labda Emile Heskeynél vagy Ashley Cole-nál volt.
Persze, a vendégtábor elleni roham nem volt véletlen, az angolok az első félidőben székekkel dobálóztak és át akartak mászni a szlovák nézőkhöz.Az UEFA egyik, magát megnevezni nem kívánó tagja kizártnak tartja az ellenlépést, még azt sem erősítette meg, hogy kitiltja a szlovákokat a jövő évi, angliai visszavágóról. Az európai szervezet előbb megvizsgálja az olasz Domenico Messina jelentését a mérkőzésről, meghallgatja a szlovák és az angol szövetség, valamint a pozsonyi rendőrség képviselőit, és csak azután dönt.A szlovákok részéről Dusan Tittel, a szövetség főtitkára nyilatkozott. "Megleptek az angol játékosok nyilatkozatai, nekünk sohasem volt gondunk a rasszizmussal. A szlovák emberek ráadásul kifejezetten szeretik az angol labdarúgást”– nyilatkozta Tittel.Angliába, az 1966-os labdarúgó-világbajnokság helyszínére látogatott a 36 évvel ezelőtt rendezett eseményen szerepelt észak-koreai válogatott, amely a csoportmérkőzések során nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte Olaszországot. "Sohasem gondoltuk volna, hogy nyerni tudunk az olaszok ellen. Óriási sikerélmény volt, mint ahogy az is, hogy ennyi idő után ismét itt lehetünk, és mindenki emlékszik ránk” – mondta a 66 éves Pak Do Ik, aki a legendás meccs győztes gólját szerezte. A hétfős vendégsereg a látogatás alatt rövid bemutatót is tartott, a nemzeti hősökről a sportpályafutásukat felelevenítő film is készült.Nem indítottak eljárást Sir Alex Ferguson ellen, akit a Dél-afrikai Köztársaságban egy 21 éves diáklány azzal vádolt, hogy inzultálta. Nadia Abrahams azt állította, hogy a Manchester United menedzsere többször is megfogta a lábát, de a rendőrség elvetette a nyomozás lehetőségét. "Köszönöm azoknak, akik hisznek az ártatlanságomban, és mellém álltak ezekben a napokban” – nyilatkozta Ferguson.
Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
21 perce

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
26 perce

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
53 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
1 órája

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
1 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája