Szato két pontot szerzett

Vágólapra másolva!
2002.10.13. 21:20
Címkék
Michael Schumacher: – Nehezen találok szavakat arra, hogy leírjam ezt az idényt, talán az eredmények önmagukért beszélnek. Az összes versenyen a dobogóra állhattam, ez megmutatja, milyen munkát végzett a csapat, hihetetlen, amit a gyárban produkáltak. A japán szurkolók remek versenyt láttak, és két győztest ünnepeltek: engem, valamint Szatót, aki élete első pontjait hazai pályán szerezte. Az egész hétvégén gyorsak voltunk, nem lepett meg a fölényünk. Köszönöm a Bridgestone-nak a remek gumikat, örülök, hogy a gyár 100. versenyén én arattam a 70. győzelmét, ráadásul Japánban. Ross Brawnnak, aki otthon maradt, üzenem, hogy gyógyujlon meg minél hamarabb! Remek telet tervezek magamnak, amely után sokkal erősebben fogok visszajönni. Kemény csatát várok a következő idénytől, szerintem akkor is a legjobbak között maradunk, még ha nem is leszünk ekkora fölényben.

Rubens Barrichello: – Nagyon boldog vagyok, elmondhatatlan megtiszteltetés, hogy ennek a családnak a tagja lehetek, és ilyen kiváló autót vezethetek. A futam elején Michael elhúzott tőlem, ez azért lehet, mert a kocsit nem megfelelően állítottuk be a versenyre. A legfontosabb, hogy a mögöttem haladók előtt tartani tudtam az előnyömet, büszke vagyok arra, hogy a legutóbbi három versenyből kettőt megnyertem.

Kimi Räikkönen: – Ralf elment mellettem a rajtnál, és nem tudtam előbbre verekedni magam. Nyugodt versenyem volt, igaz, a vége felé a gázpedál kezdett rakoncátlankodni. A végén Ralf kiesésének köszönhetően feljöttem a harmadik helyre, amelyen az idényt Ausztráliában kezdtem. Élveztem ezt a szezont, és már nagyon várom az első teszteket.

Juan Pablo Montoya: – Ezen a versenyen a célba érést tartottam a legfontosabbnak, és ezt meg is valósítottam. A kocsi egyensúlyával nem volt minden rendben az elején, de a boxkiállások során sikerült helyrehoznunk. Nem tudtam előrébb jönni, de a helyezésemet sem fenyegette senki. Boldog vagyok, hogy a harmadik helyen zártam a világbajnoki pontversenyt, az egyetlen, amit sajnálok ebben az évben, hogy nem nyertem futamot.

Szato Takuma pontjai kellettek a Jordannek a Jaguar és a BAR legyôzéséhez
Szato Takuma pontjai kellettek a Jordannek a Jaguar és a BAR legyôzéséhez
Szato Takuma pontjai kellettek a Jordannek a Jaguar és a BAR legyôzéséhez
Szato Takuma: – Ez káprázatos, hihetetlen! Egy pontért hajtottam, de kettő lett belőle, és ez hatalmas segítség a team számára. Nagyon nagyra tartom a csapat teljesítményét, főleg a szerelőknek szeretném megköszönni, amit tettek. A kocsi fantasztikus volt, a közönség pedig minden körben integetett nekem, és mindezt nagyon jól láttam. Ez életem legszebb napja, ilyet még nem éreztem.

Allan McNish: – Nagyon sajnálom, hogy nem versenyezhettem, én jól éreztem magam délelőtt, de meg kell hajolnom az FIA döntése előtt. Sajnálom, hogy a japán szurkolók csak egy Toyotát láthattak Szuzukában versenyezni.
Számításaink szerint itt a ’90-es esztendő

Lassan már hagyománnyá válik, hogy rovatunkat a ferrarisok rekordjaival kezdjük. Ezúttal sem teszünk kivételt: először arról essék szó, hogy a maranellói team 15-ödször diadalmaskodott ebben a szezonban, beállítván a McLaren sokáig elérhetetlennek hitt, 1988-as "világcsúcsát”. Abban az idényben Ayrton Senna és Alain Prost kormányozta a wokingiak négykerekűit, s összesen tíz kettős győzelmet aratott akkor. Ez az eredmény jobb, mint a Ferrari hasonló idei teljesítménye (9 dupla diadal), ám Schumiék valamennyi kettős elsőségüket számba véve már eredményesebb párost alkotnak Sennáéknál. A brazil, francia duó "csak” 14, míg a Michael Schumacher, Rubens Barrichello egység már 15 kettős diadalt számlál a száguldó cirkuszban. Ez abszolút csúcs a Formula–1-ben!

Miként az is rekordnak számít az F1-ben, hogy a Ferrari a 61. dupla sikerét aratta, hogy átszakította a 200 pontos álomhatárt, s hogy Michael Schumachert ebben az idényben már tizenegyedszer intették le mindenki előtt. A német versenyző természetesen tovább javította a pontszerzési csúcsát is: egymást követő 22. alkalommal jutott értékes vb-pontokhoz (és zsinórban már 19. ízben állt a pódiumon). Schumi huszonötödször győzött a pole-ból rajtolva – ebben a kategóriában nem ő az örökranglista-vezető, hanem Senna, aki 29 ilyen elsőséget könyvelhetett el pályafutása során. És még valami: Schumacher a GP-rajtokat tekintve megelőzte Jacques Laffite-ot és Graham Hillt, aki egyaránt 176 Formula–1-es viadalon vett részt.

Szato Takuma még csak 17 versenynél és az első pontszerzésénél tart. Az újonc japán eddigi legjobbja a Német Nagydíjon elért 8. hely volt. A Jordan-pilóta vasárnapi teljesítménye nagyon hasonlít ahhoz a produkcióhoz, amelyet a szintén japán Szuzuki Aguri nyújtott az 1990-es Japán Grand Prix-n. Szuzuki harmadik lett az akkori idényzárón, és azon eredménye ugyancsak megegyezett az egyéni legjobbjával (addigi csúcsa két hatodik pozíció volt).

Szintén az 1990-es esztendőhöz kapcsolódik az az adat, hogy legutóbb abban az idényben állt két dél-amerikai versenyző is a világbajnoki ponttáblázat dobogóján. Az első helyen a brazil Ayrton Senna végzett, míg a harmadik honfitársa, Nelson Piquet lett.

Barrichello a 18. helyre jött fel a világbajnoki pontokat nyilvántartó örökrangsorban. A vb-ezüstérmes brazil, aki megszakítás nélkül kilencedszer került be az első hatba, jelenleg 262 egységet számlál – egyet többet, mint a háromszoros világelső ausztrál Jack Brabham.
Legfrissebb hírek

Tomiszlav Szivics: Ezek szerint nem felejtettek el Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
8 perce

Negyedik lett Örményországban az MSÚSZ labdarúgócsapata

Minden más foci
12 perce

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
42 perce

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
52 perce

Hatvanéves lett a kiváló kézilabdakapus, Meksz Anikó

Kézilabda
1 órája

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
8 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik