Csak a lettek hálója érintetlen

2002.10.13. 20:38
Címkék
Két játéknap után már csak egy csapat áll kapott gól nélkül a 4. csoportban. Gondolhatnánk, hogy a svéd az, de a skandinávok kapuját ugyebár Kenesei Krisztián bevette a Rasunda-stadionban. A második tippünk Lengyelország lenne, hiszen vb-t megjárt alakulatról van szó, amelynek San Marinóval és Lettországgal kellett szembenéznie az első két fordulóban. Zbigniew Boniek társulata a miniállamba tett kirándulását még megúszta kapott gól nélkül, ám Dudeknek odahaza kapitulálnia kellett Laizans lövésével szemben.
A helyes megoldás előtt még Magyarország neve is felvetődhetne, ám Király Gábor hálóját Zlatan Ibrahimovic bevette, így maradnak a lettek (San Marino említése ebben a környezetben eléggé meglepő lenne…). Bizony, a balti állam csapata a megfejtés, ami különösen azért megdöbbentő, mert Paharsék az első két körben Svédországgal és Lengyelországgal meccseltek. Egy 0–0-s döntetlennel, valamint egy 1–0-s lengyelországi győzelemmel jöttek ki a két párharcból…"Az egész mérkőzéssel elégedett vagyok – nyilatkozta a varsói csatanyerést követően Aleksandrs Starkovs, a lettek kapitánya. – A csapatom játéka óriási boldogsággal töltött el. Intelligensen futballoztunk, mindent megvalósítottunk az eltervezett taktikánkból. Ha valaki meglepődött az eredményen, azt fel kell világosítani arról, hogy mekkorát hibázott. Ma már egyforma színvonalon képes futballozni szinte egész Európa.”Eközben Boniek elismerte, erre az eredményre egyáltalán nem számított. "Még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy mi ma itt kikaphatunk – mondta a hajdani legendás csatár. – Tudtam, hogy tapasztalt gárdával állunk majd szemben, de meg voltam győződve arról, hogy legrosszabb esetben is elérjük a döntetlent. Mindig nehéz feldolgozni a vereséget, de ezt különösen az, mert a csapatépítés fázisában vagyunk. Edzőként engem terhel a teljes felelősség ezért a vereségért.”Svédország–Magyarország1–1 (0–1)Stockholm, 35 084 nézőV: Stark (német). G: Ibrahimovic (75.), ill. Kenesei K. (5.)Lengyelország–Lettország0–1 (0–1)Varsó, 12 000 nézőV: Busacca (svájci). G: Laizans (30.)
Legfrissebb hírek

MLS: újabb Gazdag Dániel-gól, a magyar légiós tizenegyesével nyert a Columbus

Légiósok
3 perce

Szépség és szörnyeteg: a hollóházitól a hatlábú kutyán át a herendiig

F1
26 perce

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
1 órája

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
9 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
10 órája