Cipollinié a korona

Az Acqua e Sapone csapatkapitánya az idei Tour de France során bejelentette visszavonulását, miután csapata másodszor sem kapott meghívót a világ legrangosabb körversenyére.
A döntését nemcsak szurkolói, hanem legnagyobb ellenfelei is sajnálattal fogadták, hiszen "SuperMario” távozásával mindenképpen sokat veszít a karaván. Aztán elkezdték győzködni, házon belül s kívül, hogy a zolderi világbajnoki pálya igazán fekszik neki, itt valóra válthatja nagy álmát, megannyi Giro-, Tour- és Vuelta-szakaszsiker, Világkupa-diadal után elnyerheti a szivárványos trikót is. Cipollini hagyta magát meggyőzni, s kora őszi visszatérése óta természetesen szaporította győzelmei számát – többek között a Vuelta a Espana mezőnye győződhetett meg arról, hogy az "Oroszlánkirály” gyorsasága mit sem kopott. Ráadásul az olaszok kapitánya, Franco Ballerini a válogatott első emberévé nevezte ki Cipollinit, aki a keret kijelölésébe is beleszólhatott. Így aztán az olasz csapatban – talán csak Bettinit, Bortolamit és Di Lucát kivéve – olyanok kaptak helyet, akik mindent feláldoznak Cipollini sikeréért. Ballerini a fent említett három menőt azért elhívta Zolderbe, mondván: ha úgy alakul a verseny, Bettiniék semlegesíthetik a szökéseket, egy kisebb csoport befutója esetén pedig akár az első helyet is elcsíphetik.
Persze mindeddig arról nem szóltunk, hogy Olaszországban csak az aranyérem számít, Bettini tavalyi ezüstje majdhogynem szégyellnivaló volt, ám az akkor alig néhány hónapja kapitánykodó Ballerini kapott még egy – utolsó – lehetőséget.
A férfiak világbajnoki mezőnyversenye borongós, párás időben kezdődött, s mivel éjszaka is esett, meglehetősen nyálkás aszfalt fogadta a 201 fős mezőnyt. Az első körökben a kerekesek ennek megfelelően igen óvatosan vették a kanyarokat, s sajnos az első bukásra sem kellett soká várni, a második körben a boly közepén estek el néhányan, a mögöttük tekerő Rohtmer Balázsnak és Bodrogi Lászlónak meg is kellett állnia néhány másodpercre, ám mindketten fel tudtak zárkózni.
S hogy mi történt elöl? Mi mással kezdődhetett volna a zolderi világbajnokság, mint a francia Jacky Durand szökésével… A veterán menő ahol csak rajthoz áll, ellép a mezőnytől, ha erről készítettek volna statisztikát, alighanem ő vezetne a minden idők legtöbbször szökő versenyzői között…
Durand már az első kör második kanyarja után faképnél hagyta a mezőnyt, ám kísérletét hamar visszaverték. Nem csüggedt. Megpróbálta másodszor is, egy körrel később, szinte ugyanott, ám ezúttal sem engedték messzire. Ekkor az ugyancsak aktív Christophe Moreau pillanatai következtek, s a Crédit Agricole bringása már több sikerrel járt. Egy körön keresztül magányosan tekert az élen, ám ekkor beérte Muravjev. Bodrogi klubtársa, a fiatal kazah talán csak azért vállalkozott szökésre, hogy a kamerákon keresztül integethessen a hazaiaknak, ám bátorságát csak dicsérni lehet, hiszen a hatodik kör végére a duó előnye már meghaladta a három percet. A kilencedik körben Moreau megunta Muravjev társaságát (a kazah nem sokkal később fel is adta a versenyt), ám egyedül már csak két körön keresztül tudott megtartani valamit az előnyéből. Moreau 140 kilométeren keresztül vezetett a versenyben.
Fél távnál tehát újra együtt volt a mezőny, kezdődhetett minden elölről…
A következő támadást az 1998-as világbajnok svájci Oscar Camenzind indította, s a brit Millarban, illetve az osztrák Wrolichban partnerre is talált. Ez a trió nem tudott másfél percnél nagyobb előnyre szert tenni, ennek ellenére elég jól tartotta magát.
Nem úgy, mint Bodrogi László, a két évvel ezelőtti vb-bronzérmes, az idei időfutam negyedik helyezettje a 16. körben feladta a versenyt. A kimerült versenyző elmondta, túl nagy volt a tempó, s kétszáz kilométer után érezte, ez nem az ő versenye, nem bírta tovább a megpróbáltatásokat.
Millarék szökése nem tartott tovább három körnél, az üldözéseket irányító olasz csapat ugyanis valóban olajozottan működött. A hajrában a legjobb egynapos menők próbálkoztak, előbb a Trenti, Museeuw, Bettini trió, kisvártatva a cseh Konecny támadott – sikertelenül. Az élen az olaszokhoz csatlakoztak a németek, s az utolsó előtti körben megkezdődött a felkészülés a sprintre…
A címvédő spanyol Oscar Freire a 19. kör végén defektet kapott, s ezzel gyakorlatilag kiesett az esélyesek közül – Cipollini, Zabel, McEwen és a többi sprinter viszont a lehető legjobb pozícióban kezdte az utolsó kört. Két kilométerre a befutótól a mezőny elején hatalmas bukás történt, alig húszan maradtak az élbolyban – Rohtmer a bukás mögött tekert, így nem adatott meg neki a lehetőség, hogy élete első felnőtt vb-jén a győztessel azonos idővel érjen célba, pedig a számára egyáltalán nem kedvező pályán ragyogóan küzdött. A három legnagyobb esélyes azonban ott maradt, s a várakozásnak megfelelően a Cipollini, McEwen, Zabel trió küzdött meg az aranyért. Mondjuk inkább úgy, McEwen és Zabel csatázott az ezüstért? SuperMario ugyanis kétséget sem hagyott afelől, hogy ezen a napon ki a leggyorsabb.
Boldogan emelte magasba a karjait minden olasz, Gianni Bugno 1992-es diadala után tíz esztendővel újra Itáliába került a szivárványos trikó.
S alighanem Ballerini is maradhat még egy ideig…