Számításaink szerint

2002.10.12. 21:27
Címkék
Michael Schumacher, egy újabb mérföldkőhöz elérkezvén, megszerezte ötvenedik pole-pozícióját, így már "csak” tizenöt edzéselsőség választja el őt az örökranglistát vezető Ayrton Sennától. Az ötszörös világbajnok idén hetedik alkalommal nyerte meg a hivatalos tréninget, ez a szám pontosan megegyezik Juan Pablo Montoya 2002-es edzéselsőségeinek számával. Mivel ebben az évadban Rubens Barrichello háromszor rajtolhatott az élről, a Ferrari tíz-hétre megnyerte a Williams elleni párbajt. A maranellói istálló ebben a szezonban hatodszor sajátította ki az első rajtsort – négyszer Schumi, kétszer Rubinho foglalt helyet előrébb – , mindent egybevetve immár 40. alkalommal. A Formula–1 eseményeit követők jól tudják, hogy az olasz csapat az utóbbi kategóriában még jócskán le van maradva a legjobbaktól, a Williamstől (58 első sor) és a McLarentől (50).Térjünk ki a Jordan remek teljesítményére! Idén először került be mindkét sárga autó az első tízbe, és ez az újonc Szato Takuma feljavulásának köszönhető. A japán eddig egyszer sem kvalifikálta magát az első tíz közé (korábbi csúcsa a 12. hely volt), Giancarlo Fisichella viszont ötödször startolhat az első öt sor valamelyikéből.Az idény befejeztével érdemes átnézni, hogyan is végződtek a csapatokon belüli edzéspárviadalok. Ferrari: M. Schumacher– Barrichello 13–4, Williams: Montoya–R. Schumacher 9–8, McLaren: Räikkönen–Coulthard 10–7, Renault: Trulli–Button 11–6, Sauber: Heidfeld–Massa 12–4 (Heidfeld–Frentzen 1–0), Jordan: Fisichella–Szato 12–5, BAR: Villeneuve–Panis 11–6, Arrows: Frentzen–Bernoldi 11–1, Jaguar: Irvine–De la Rosa 10–7, Minardi: Webber–Young 11–0 (Webber–Davidson 2–0), Toyota: Salo–McNish 15–2.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
5 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
5 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája