Remek teljesítményeket regisztrálhattunk az NHL harmadik játéknapján. Csapatként egyértelműen a Montreal előadása kívánkozik az élre, míg az egyéni produkciók közül elsősorban Bill Guerinét kell külön kiemelni, már csak azért is, mert az idényben eddig lejátszott két mérkőzésén egyaránt a főszereplők között volt, különösen péntek este.
Jose Theodore, a Montreal kapusa bombaformában védett a New York Rangers ellen
Jose Theodore, a Montreal kapusa bombaformában védett a New York Rangers ellen
Jose Theodore, a Montreal kapusa bombaformában védett a New York Rangers ellen
Jose Theodore, a Montreal kapusa bombaformában védett a New York Rangers ellen
Előbb azonban a Montrealról. A kanadai együttes New Yorkban, a Rangers otthonában vendégszerepelt, és nyert végül 4–1-re, dacára annak, hogy az első harmadban gyakorlatilag köze sem volt az összecsapáshoz. A még jobban megerősített, az első idénybeli mérkőzésén bámulatosan játszó, viszont Pavel Burét továbbra is nélkülöző New York- iak 11-szer vették célba a kiváló Jose Theodore ketrecét az első húsz percben, és Mikael Samuelsson találatával meg is szerezték a vezetést – először és utoljára. A második harmadtól kezdve a Canadiens uralta a terepet, mint azt utóbb Saku Koivu, a kanadaiak vezére elmondta, "minimálisra csökkentettük a hibák számát”, miközben Theodore is csúcsra járatta magát. A gálát végül a New York Islanderstől igazolt Mariusz Czerkawski zárta le 3.1 másodperccel a dudaszó előtt, méltóképp megünnepelve a Canadiens első, Rangers elleni diadalát 2000. április 5. óta. Ami Guerint illeti, a korábban a Bostonban nyomuló hokis két góllal és két gólpasszal "köszöntötte” az Anaheimet, nagymértékben hozzájárulva a Dallas sikeréhez. A texasi banda ezt megelőzően a Colorado otthonában alkotott, igaz, nyerni nem tudott, de az 1–1-es döntetlen mindenképpen dicséretre méltó eredmény – azon a találkozón Guerin adta a gólpasszt, vagyis két mérkőzés után öt ponttal áll a kanadai táblázaton. Megszerezte első győzelmét az új évadban az előző bajnokság legjobb keleti csapata, a Carolina, habár az első harmadot követően nem úgy festett, hogy itt hazai siker születik. Vjacseszlav Kozlov, illetve az első játékrész utolsó pillanatában eredményes, a jövő egyik nagy-nagy csillagának tartott Ilja Kovalcsuk révén 2–0-ra vezetett az Atlanta, majd Richard Smehliknek hála 3–1- is volt az előnye – ennyire közel még nem volt a Hurricanes legyőzéséhez az egymás elleni mérleget tekintve 13 vereséggel és 3 döntetlennel álló Thrashers. Közben bemutatkozott a Washington is, amely épphogy meg tudta verni a Nashville-t, köszönhetően Robert Langnak, aki a hajrában kettős emberelőnyből mattolta Mike Dunhamet (5–4).
NHL, alapszakasz, 3. játéknap Carolina Hurricanes–Atlanta Thrashers 5–3 (0–2, 3–1, 2–0). Gólszerző: Cole (29. – emberelőny), Francis (33.), Hill (37.), Vasicek (42.), Brind'Amour (55.), ill. Vj. Kozlov (18.), Kovalcsuk (20.), Smehlik (31.). Kapusok: Weekes 27 védés/30 lövés, ill. Hnilicka 34/39 Dallas Stars–Anaheim Mighty Ducks 4–2 (1–0, 2–0, 1–2). G: Zubov (15. – ee.), Guerin (35., 59. – az első ee., a második üres kapu), Modano (39.), ill. Rucchin (42. – ee.), Cullen (60.). K: Turco 24/26, ill. Giguere 17/20, a 3. harmadtól Gerber 5/5 Minnesota Wild–Boston Bruins 5–1 (3–0, 1–1, 1–0). G: Park (12. – ee.), Walz (15.), Brunette (17.), Zoltoks (32.), Dowd (45. – emberhátrány), ill. Knuble (24.). K: Fernandez 26/27, ill. Grahame 15/20 New York Rangers–Montreal Canadiens 1–4 (1–0, 0–3, 0–1). G: Samuelsson (9.), ill. Zedník (22.), Juneau (30.), Perreault (33. – ee.), Czerkawski (60. – ü. k.). K: Richter 22/25, ill. Theodore 20/21 Washington Capitals–Nashville Predators 5–4 (0–1, 2–1, 3–2). G: Jagr (21. – ee.), Bondra (33., 42. – az első ee.), Peat (44.), Lang (59. – ee.), ill. Delmore (11. – ee.), Országh (25. – ee.), Legwand (44.), G. Johnson (53.). K: Kölzig 27/31, ill. Dunham 23/28 Linden térde megsérült
VANCOUVER. Térdsérülés miatt várhatóan egy hónapos pihenőre kényszerül Trevor Linden, a Vancouver játékosa. A csatár a Calgary elleni mérkőzésen sérült meg, miután ütközött Denis Gauthier-val.