Óvás alatt játszik a Dunaferr

Vágólapra másolva!
2002.10.12. 22:24
Címkék
A dunaújvárosiak nem nyugszanak&Mint ismeretes, a két honi élcsapat, a Dunaferr és az Alba Volán már egy ideje azon vitatkozik, hogy a lejárt szerződésű játékosok átigazolásának esetében a Sporttörvényt, vagy a szövetség belső szabályzatát kell-e figyelembe venni. Az újvárosiak az előbbire való hivatkozással nem akarnak fizetni a Fehérvárról hozzájuk került Gebeiért, Orsóért és Hollóért, miközben a másik Fejér megyei együttes vezetősége a szövetség szabályainak megfelelően tartja a markát.
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Bernei az ügy vétlen „áldozata”, pedig a válogatott miatt is fontos lenne, hogy védhessen
Megállapodás hiányában az említett hokisok nem is kaphattak játékengedélyt, így pályára sem léphettek a pénteki ob I-es rangadón, éppen úgy, mint – hasonló okok miatt – a Fraditól a Volánhoz került Bernei és Fodor.
Éppen ezért Szélig Árpád, az újvárosiak szakosztályelnöke még a pénteki Volán elleni rangadót megelőzően levelet írt Fertő Lászlónak, a szövetség elnökének, amelyben egyrészt a sportág érdekeire való hivatkozással kérte, hogy adja meg a hokisok játékengedélyét, másrészt újból felajánlotta, hogy amíg egy felsőbb hivatalos szerv dönt az ügyben, letétbe helyezik a játékosokért járó pénzt, amit a határozatnak megfelelően visszavesznek, vagy éppen átadnak az Albának, (egy évvel ezelőtt, kísértetiesen hasonló szituációban a kézilabdában is ez a módszer bizonyult üdvözítőnek) harmadrészt pedig bejelentette, hogy jogi útra terelik az ügyet, s addig is óvás alatt játszszák a meccseiket.
Ez utóbbi megjegyzés egyébként már a pénteki Dunaferr–Volán rangadóra is vonatkozott (amelyet egyébként a fehérváriak 4-2-re nyertek meg), így egyelőre csak abban lehetünk biztosak, hogy megkeződött a hazai pontvadászat, ám hogy egészen pontosan milyen eredménnyel, azt most még nem lehet százszázalékosan tudni. Dunaújvárosban mindenesetre meglehetős ellenszenvvel kísérik a jégkorong-szövetség munkáját, a helyiek véleménye szerint az utóbbi időben árnyaltan fogalmazva is a Dunaferr ellenében és az Alba érdekében hozzák meg a döntéseket. A mostani eseten túlmenően ennek tudják be azt is, hogy a bajnokság előtt olyan határozat született, miszerint az ob I-ben csak magyar kapus védhet, amikor nekik a fiatal Halmosi mellett Ferjo személyében van egy jó légiósuk, miközben a vetélytárs a válogatott Budai mellé a nyáron leigazolt egy másik válogatott portást, Berneit. Meg aztán az sem tett jót a dunaújvárosiak lelkivilágának, hogy a pénteki meccs előtt nem sokkal (egyes vélemények szerint mindössze tíz perccel…) az egyelőre még szlovák állampolgár Sille Tamásnak megadták a "hokimagyar” státuszt, így mellette további három szlovák légiós, Ondrejcik, Rusznyák és Fedor is pályára léphetett. Ezek után nem is annyira meglepő, hogy miközben a nézőtéren a hazai szurkolók Ferjót, Gebeit, Orsót és Hollót, vagyis a négy sújtott játékost éltették, addig a Dunaferr hokiszakosztályánál nemrégiben még pozícióban lévő sportvezető fennhangon javasolta: a legjobb lenne, ha a magyar nemzeti bajnokságot átkeresztelnék kék-fehér bajnoksággá (ez az Alba Volán csapatszíne), mire a körülötte állók élénken bólogattak…
Továbbra sincs tehát béke a sportágon belül, de különösen a két együttes között, ami több szempontból sem jó. Az áprilisi budapesti divízió-1-es világbajnokságig már nincs sok idő, a jó eredmény reményében sokkal célszerűbb lenne az összefogás, mint a marakodás, de ha nem is olyan távolra, hanem csak néhány napra tekintünk előre, akkor is üdvözítőbb lenn a béke: péntektől vasárnapig ugyanis Lengyelországban, a Kontinentális-kupa második fordulójában játszik a két együttes (a sors szeszélye folytán egy csoportba kerültek), ami egyben óriási lehetőség egy olyan sikerre, amilyenre klubszinten, a magyar hoki történetében még soha nem volt példa, nevezetesen a harmadik fordulóban kerülésre. Persze ez nyugodt felkészülés és a legjobb együttes pályára küldése nélkül elképzelhetetlen, márpedig jelenleg úgy tűnik, hogy ezek közül egyikre sem számíthat Jan Jasko az Alba és Dusan Kapusta a Dunaferr szakvezetője.

A Ferencváros törvénytelenség miatt jelenti fel az újvárosiakat

Miközben az újvárosiak és a székesfehérváriak is a maguk igazáért harcolnak, addig kevesebb szó esik a "játékengedélyes-ügy” talán legnagyobb veszteseiről, a ferencvárosiakról. Mert a mostani helyzet szerint a Dunaferr kapott három hokist (Orsó, Gebei, Holló) ingyen, a Volántól ugyan elmentek ők hárman, de jött helyettük másik kettő (Bernei, Fodor) mégpedig a Fradiból, amely viszont eddig egyetlen fillért sem látott az ügyletből. Ezek után nem meglepő, hogy a zöld-fehérek sem ülnek ölbe tett kézzel, Mihók Béla szakosztályelnök is levelet ír hétfőn a szövetségnek, ám egészen más megfontolásból, mint Szélig Árpád.
"Ha a dunaújvárosiaknak annyira fontos, hogy a Sporttörvényt betartsa mindenki, ám legyen – mondta Mihók. – A 2001 elején életbe lépett jogszabály szerint a proficsapatoknak kft.-vé kellett alakulniuk. Megtették ezt a Ferencvároson belül például a labdarúgók és a kézilabdázók, de a Volán hokisai is ebben a formában működnek. A Dunaferr jégkorong-szakosztálya viszont tudtommal nem, ami azt jelenti, hogy törvényellenes formában tevékenykednek. Mi például amatőrök vagyunk, a játékosaink napközben dolgoznak és csak azután jönnek edzésre, mindössze gépkocsi költségtérítést kapnak. Vajon így van ez Dunaújvárosban is? Nem hiszem, hogy az ottani idegenlégiósok, vagy például Ladányi délelőtt a Vasműben dolgozik és csak a munkaidő letelte után tréningeznek, az ugyancsak amatőr szlovák edző irányításával… Ott a játékosok fizetést kapnak, ami azt jelenti, hogy proficsapatról van szó, amely így, nem kft. formában, a Sporttörvénnyel ellentétes szellemben működik. Szeretném, hogy ha már a Sporttörvény a szövetség vezetőinek a kezébe kerül, akkor egyszerre ezt is megvizsgálnák…”
A "válaszcsapás” tehát megtörtént. Erre amúgy számítani is lehetett, hiszen a hírek szerint a sportágon belül igen nagy ellenszenvvel vették tudomásul a Dunaferr lépéseit. Annál is inkább, mert ezek, áttételesen bár, de szinte az összes magyar csapatot hátrányosan érintik, azaz a magyar hoki eddig működő belső rendjét zavarták meg. Márpedig ezt nem nézik jó szemmel, különösen úgy, hogy – miként azt Mihók hozzátette – erről csak most, az átigazolási időszak lejártával beszélnek ilyen hevesen Újvárosban, amikor már nincs mód arra, hogy tőlük bárkit – ingyen – elhozhassanak. Mert bizony, ha mindezt már nyáron írásba fektetik, akkor talán a ferencvárosiak is tárgyaltak volna néhány játékossal, így viszont erről már lekéstek. Ráadásul egyelőre pénzt sem kaptak (a Volán ugyebár addig nem fizet a Fradinak, amíg a Dunaferr sem utalja át a pénzt az Albához…), s ez a 3.2 millió forint bizony komoly kiesést jelent a szakosztály éves 25 millió forintos költségvetéséből. A sportág egyébként olyannyira megorrolhat a saját vélt igazáért harcoló Dunaferre – ezt az alternatívát is Mihók vázolta fel -, hogy a hírek szerint komoly anyagi gondokkal küszködő Acélbikák a jövő nyáron akár csapat nélkül maradhatnak: ha két-három erősebb egyesület összefog, az ottaninál jobb feltételeket ígérve szétszedhetik majd a csapatot – persze ingyen… - aminek hatására egyik pillanatról a másikra összezuhanhat a dunaújvárosi jégkorongsport.
Szigorúan nézve mindezt egy szóban is összefoglalhatjuk: hadüzenet.
Kérdés, mit szólnak majd mindehhez a barikád másik oldalán…?
Legfrissebb hírek

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
15 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
22 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
29 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
30 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
57 perce

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik