Otto Baric megpróbált betonbiztosra menni, s egy picinyke pontocskát elhozni Szófiából, amivel alighanem ideig-óráig megmenthette volna az állását – ám a szilárdnak képzelt pajzs már az első félidőben végzetesen behorpadt. A horvátok kapitánya hét védővel kezdett, s miután az első negyedórát gond nélkül megúszta a vendéggárda, úgy festett, még akár működhet is a bekkelésre építő taktika. Csakhogy a nyitányon Brüsszelben 2–0-ra nyerő bolgárok a 21. percben első helyzetükből gólt lőttek – Berbatov átverte Tudort, kiugratta Sz. Petrovot, aki a védőktől szorongatva tíz méterről a bal sarokba küldte a labdát –, s ettől kezdve egy pillanatig sem lehetett kérdés, melyik gárda nyeri a mecscset. A fokozatosan mezőnyfölénybe kerülő hazaiak a 37. percben megduplázták előnyüket, Martin Petkov beívelését Tudor elvétette, Berbatov így mellre vehette a labdát, majd gond nélkül a léc alá vághatta. Mondhatni, még a horvátok hálásak is lehettek a sorsnak, hogy a gólszerzőt – aki korábban gólpasszt is adott – nemsokára le kellett cserélni sérülése miatt. Továbbá hálásak lehettek Pletikosának, aki a szünetig több remek védéssel tartotta övéiben a lelket.Baric a szünetben fogott csupán hozzá a tűzoltáshoz, Olic és Maric pályára küldése azonban nem hozott áttörést, a két támadó nemhogy helyzetig, labdához sem nagyon jutott. Ehelyett továbbra is a bolgárok uralták a mérkőzést, de Pletikosa bravúrt bravúrra halmozott: a hálóőr Csilikov ziccerét és Jankovics bombáját hárította rendkívüli érzékkel, míg Krasszimir Balakov közeli kísérleténél áldhatta a szerencséjét, hogy a labda mellészállt. Egy Tomas-próbálkozást leszámítva – Zdravkov gond nélkül védett – az észtek elleni hazai 0–0-val indító horvátok nem igazán veszélyeztették vetélytársuk kapuját, így aztán az "anyaországban” hamar nihilista hangulatba zuhant mindenki, szakértők minden idők leggyengébb produkciójának kiáltották ki a szombat estit. A meccset közvetítő tévé-, illetve rádióadó stúdiójába már a szünetben felháborodott telefonok tucatjai érkeztek, az elégedetlenkedők többsége azt javallotta Baricnak, hogy haza se jöjjön. Az állását ezzel a vereséggel minden bizonnyal elvesztő kapitány csupán annyit mondott: "Ellenfelünk kvalifikáltabb és gyorsabb játékosokból áll. Nálunk ennél jobb csapatot nehéz volna öszszeállítani – ám ahhoz nem elég jó, hogy a bolgárokkal partiban legyen. Sokat kell dolgoznunk, hogy ezen változtassunk – ezt ajánlom az utódom figyelmébe is.”Bulgária–Horvátország2–0 (2–0)Szófia, 43 500 nézőV: Frisk (svéd). G: Sz. Petrov (21.), Berbatov (37.)BULGÁRIA: Zdravkov – Kisisev, Pazsin, Kirilov, I. Petkov – Peev (Ivanov, 90.), Sz. Petrov, Jankovics, Balakov – M. Petkov (G. Petrov, 66.), Berbatov (Csilikov, 39.)HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Tudor – Simic (M. Maric, 46.), R. Kovac, Zivkovic – Leko, Tomas, Stanic, Rapaic (Olic, 46.) – Boksic (S. Maric, 68.), VugrinecAndorra–Belgium0–1 (0–0)Andorra La VellaV: Nalbandian (örmény). G: Sonck (62.)ANDORRA: Koldo – Ayala, Txema (Escura, 65.), Jonas, Lima, Fernandez, Gonzalez, Jimenez (Lucendo, 76.), Sonejee, Sanchez (Silva, 9.), RuizBELGIUM: De Vlieger – Dheedene, Simons, Valgaeren, De Cock, Goor, Vanderhaeghe, Baseggio (Thijs, 82.), Buffel, Sonck (Soetaers, 91.), Van Houdt