EB-SELEJTEZŐK, 4. CSOPORT - Meglepetés lett a vége

2002.10.12. 21:47
Címkék
A lettek korántsem bizonyultak előzékeny vendégeknek, hiszen Pahars már a 9. percben vert helyzetbe hozta Dudeket, igaz, a Southampton játékosa végül nem járt szerencsével, lövését követően a labda a kapufát találta el. Negyed óra sem telt el, amikor egy látványos bal oldali akció végén Bleidelis fejelhetett volna a kapuba, ám a hazaiak nagy megkönynyebbülésére eltévesztette a célt.A hazaiak első ízben a 26. percben teremtettek veszélyt a lett kapu előtt (a labda a kapufán csattant), viszont nem sokkal – egészen pontosan négy perccel – később Laizans megindult, majd 18 méterről jobbal a bal kapufa mellé, a hálóba bombázta a labdát. A félidő legvégén egyenlíthetett volna a lengyel válogatott, ha Dawidowski jobb oldali beívelését követően Kosowski jobban találja el a labdát – így azonban az a háló tetején landolt.A fordulást követően nem sokkal Dawidowski előtt adódott egyenlítési lehetőség, de hibázott. Hosszú ideig, Lewandowski 73. percben elvégzett szabadrúgásáig nem forogtak veszélyben a kapuk – akkor pedig a labda, ha csak centikkel is, de elkerülte a célt. A hajrában az egyébként szétesően játszó lengyelek óriási nyomás alá helyezték a vendégek kapuját, ők azonban kibekkelték a hátralévő perceket, a játéknap egyik legnagyobb meglepetését okozva.Lengyelország–Lettország 0–1 (0–1)
Varsó
V: Busacca (svájci). G: Laizans (30.)
LENGYELORSZÁG: Dudek – Ratajczyk, Kukielka, Mi. Zewlakow (Surma, 46.), Zielinski, Hajto, Dawidowski, Wichniarek (Ma. Zewlakow, 46.), Zurawski, Lewandowski, Kosowski (Mieciel, 63.)
LETTORSZÁG: Kolinko – Stepanovs, Astafjevs, Zemlinskis, Laizans, Blagonadezdins, Isakovs, Bleidelis, Pahars (Prohorenkovs, 58.), Rubins, Verpakovskis (Stolcers, 89.)
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
6 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
6 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
6 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája