EB-SELEJTEZŐK, 10. CSOPORT - Sötétség miatt félbeszakadt a grúz–orosz találkozó

Vágólapra másolva!
2002.10.12. 22:22
Címkék
Már az előjelek sem sejtettek semmi jót. A grúzok kapusa, Davit Gvaramadze azért mondta le a részvételt, mert az édesapja nem sokkal a meccs előtt váratlanul elhunyt. Ráadásul ugyanez történt a múlt héten Gocsa Dzsmaraulival, aki ezért szintén nem volt ott a keretben. Az első (s mint később kiderült, egyetlen) félidő küzdelmes, változatos játékot hozott, eleinte a vendégek, majd a vége felé a házigazdák dominanciája volt észlelhető. A legnagyobb úrnak azonban a technika bizonyult. A 41. percben sötétség borult a Lokomotiv-stadionra, ám négy perccel később visszajöttek a fények, be tudták fejezni a csapatok az első játékrészt. Miután azonban a bíró 0–0-s állásnál hármat fújt a sípjába, szinte azonnal ismét kihunytak a reflektorok, s a második 45 perc már el sem kezdődött – a mérkőzést természetesen újrajátsszák, méghozzá úgy tervezték, hogy rögtön vasárnap. Ez azonban az oroszoknak nem igazán kedvező, mert szerdán az albánokkal vívnak tétmérkőzést. Így a meccset egy később kijelölendő időpontban rendezik majd meg. A csoport másik meccsén némi meglepetésre az albánok egy pontot elcsentek a nyitó körben Grúziát kiütő svájciaktól, akik így is a tizedik csoport élén maradtak. Grúzia–Oroszország0–0 – a szünetben félbeszakadtTbilisziV: Övrebo (norvég)GRÚZIA: Lomaja – Rehviasvili, Sasiasvili, Kaladze, Amiszulasvili, Didava, Ckitisvili, Burduli, Iasvili, Kobiasvili, S. Arveladze (Demetradze, 25.)OROSZORSZÁG: Ovcsinnyikov – Nyizsegorodov, Ignasevics, Szmertyin, Szemak, Janovszkij, Onopko, Guszev, Szolomatyin, Loszkov, BeszcsasztnihAlbánia–Svájc1–1 (0–1)TiranaV: Erdemir (török) G: Murati (79.), ill. Murat Yakin (37.)ALBÁNIA: Strakosha – Cipi, Xhumba, Haxhi, Murati, Duro (Sina, 88.), Bogdani, Hasi, Lala, Fatmir Vata, Tare (Myrtaj, 71.)SVÁJC: Stiel – Haas, Magnin, Müller, Murat Yakin, Vogel, Cabanas (Cantaluppi, 80.), Wicky, Frei, Hakan Yakin (Celestini, 63.), Chapuisat (Thurre, 84.)
Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
12 perce

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
30 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
38 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
45 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
52 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
52 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
1 órája

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik