ARGENTÍNA - Waltner Róbertet meg kell műteni

2002.10.12. 21:05
Címkék
A Boca Juniors orvosai az elmúlt majdnem öt hétben a legnagyobb gonddal kezelték honfitársunk, az egykori zalaegerszegi Waltner Róbert sérült jobb bokáját. A szaktudás és a kiemelt figyelem azonban kevésnek bizonyult, hiszen a csatár fájdalmai csak nem akartak elmúlni, amiért Oscar Tabárez edző nem számíthatott rá. A Boca vezérkara ezért az orvosi beszámolók meghallgatása után úgy határozott, hogy Waltnert október 18-án meg kell műteni.Pedig pár hete még úgy tűnt, hogy Waltner kezdő lesz a Copa Sudamericana sorozatban, míg az edzéseken mutatott teljesítményét látva arra is nagy esély volt, hogy a nagycsapatba tudjon kerülni. Az Argentínában öszszeszedett bokasérülés azonban sajnos sokkal súlyosabb volt a vártnál, amiért elkerülhetetlenné vált az operáció. "A jobb bokájában ízületihártya-gyulladása van Waltner Róbertnek, akit épp ezért mindenképpen meg kell műteni. Az artroszkopikus műtétet doktor Batista fogja végrehajtani, aki Argentínában az egyik legnagyobb specialistának számít, hiszen a válogatott mellett is dolgozott” – állt a Boca Juniors lapunkhoz elküldött jelentésében."Teljességgel elkerülhetetlen a műtét – nyilatkozta lapunknak Waltner. – Egyszerűen nem tudok edzeni és szinte semmiféle terhelést nem bír el a lábam. Az orvosommal minden részletet megbeszéltünk, és ő azt mondta, hogy körülbelül két hónap pihenő után lehetek újra egészséges. Azaz az Aperturában már biztosan nem léphetek pályára. A Clausurára viszont már százszázalékos leszek! Arra nagyon készülök, hiszen a klub és Tabárez részéről rengeteg támogatást kaptam az elmúlt napokban.”
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
4 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
5 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
5 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
6 órája