Kecskemét-Kaposvár 0-2

A mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLYA mérkőzésről tudósított: FARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2002.10.05. 21:19
Címkék
GÓLSZERZÔNagypál a 27. percben szabadrúgásból 22 méterről a jobb alsó sarokba csavarta a labdát (0–1). Rajczi hátáról az 52. percben egy bedobás után felpattant labda a közvetlen közelről a hálóba pattant (0–2)SÁRGA LAPRajczi (színészkedésért) a 24., Czéh (Madar felrúgásáért) a 83. percbenSZÖGLETARÁNY: 8:4 (3:3)Nem kezdődött valami eseménydúsan a mérkőzés, az első félidő elején nem eröltették a támadást a csapatok, leginkább a középpályán folyt a játék. Egészen 27 percet kellett várni arra, hogy a labda először valamelyik kapu felé szálljon. Akkor azonban mindjárt gólnak örülhettek a vendégek, hiszen Nagypál Tibor egy remek szabadrúgás után a hazai kapuba csavarta a labdát. A Kecskemétet láthatóan sokkolta a gól, s ha lehet, akkor még tovább romlott a teljesítménye, bár tegyük hozzá, nem volt könnyű rontani az addig is könnyen bírálható produkción. A kaposváriak éltek is a lehetőséggel, uralták az egész pályát, s már a hazai tizenhatosnál letámadták a kecskemétieket. Fordulás után egy szerencsés góllal növelte előnyét a somogyi csapat, amihez persze kellett a hazaiak figyelmetlensége is. A második gólt követően egy pár percre megélénkült a Kecskemét, ám addig nem jutott el, hogy igazi gólhelyzetet kialakítson, így a Kaposvár teljesen megérdemelten vitte haza a három pontot.MESTERMÉRLEGKiprich József: – Nem értem a csapatomat. Idegenben jól játszunk, itthon viszont nem tudunk szépen játszani és győzni sem.Kovács Kálmán: –Kiegyenlített küzdelemben a vezetésünk után fegyelmezetten védekeztünk.
Legfrissebb hírek

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
28 perce

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
58 perce

Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda

Minden más foci
58 perce

Ellentétes félidők után döntetlennel zárult a BVSC és a Csákvár csatája

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Tommy Paul két szettben győzött Piros Zsombor ellen, vezetnek az amerikaiak a Dk-selejtezőben

Tenisz
1 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik