Megvillant a Dunaferr

Benke ZoltánBenke Zoltán
2002.10.02. 21:39
Címkék
Dunaferr Vegyész–RC-Kazincbarcika 3–1
(24, 17, –21, 17)
(24, 17, –21, 17)


A legutóbbi bajnoki döntő két résztvevőjének összecsapása mindenféleképpen rangadónak ígérkezett, bár azóta történt egy s más a két csapat háza táján. A hazaiaknál, mint ismeretes, a vállalatcsoport körüli problémák a sportegyesület életére is jelentősen kihatnak, így például a csapat még nem kapta meg az aranyéremért járó prémiumot! Ezen kívül a keretben is történtek változások: két meghatározó játékos távozott, a feladó Gubik és a legponterősebb Morozov személyében. Utóbbi ráadásul a szerdai ellenfelet erősítette, rajta kívül Jánosi, Bunford, Herich is a nyáron került Barcikára. Noha szinte minden a vendégek mellett szólt (a válogatott Urfi például sérülés miatt nem léphetett pályára), Ruffing Péter bízott fiatalokkal megerősített csapatában.

Szekeres (szemben balra) és Nagy is alaposan kivette a részét a pontgyártásból
Szekeres (szemben balra) és Nagy is alaposan kivette a részét a pontgyártásból
Szekeres (szemben balra) és Nagy is alaposan kivette a részét a pontgyártásból
Bár jól kezdett a hazai gárda, stabilabbnak tűnt a vendégek kezdő-együttese. Az első technikai időnél, Herich jó nyitásával, a borsodi együttes vezetett, ám Szekeres megállította Bunfordot, és fordított a Dunaferr (10:9). A hazai öröm nem sokáig tartott, mert Bunford hárompontos előnyhöz juttatta a vendégeket, és úgy látszott: a Barcika sikerével ér véget a játszma. De a dunaújvárosi Tóth Gábor szerencsés nyitásával (a hálóról csorgott le a labda) megindult a Ruffing-gárda, és ledolgozta hátrányát (20:20). Ekkor következett Morozov, aki eldönteni látszott a szettet (21:23), csakhogy Nagy Attila és Tóth Tibor másként gondolta, így szettlabdáról nyert a bajnok.
A játszma elvesztése mintha megfogta volna a vendégeket, mert pillanatokon belül 4:1-es állást mutatott az eredményjelző a második felvonásban. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is olvadt az előny, igaz, hibázásban a Barcika ezen a napon felülmúlhatatlan volt. A borsodiak különösen nyitásfogadásban nyújtottak kritikán alulit. Tóth Tibor átívelt, a vendégek által "lenyelt” labdája jelentette a fordulatot (12:8), és ez már rosszat sejtetett a Kazincbarcika számára. Nem volt egészen nyugodt a Dunaferr sem, amit egy helytartási hiba jelzett. Később a vendégeket Nagypál irányította, de változást ez sem hozott, és Morozov sárga lapja juttatta kétszettes előnyhöz a Dunaferrt.

Szerette volna gyorsan befejezni a Dunaferr a mérkőzést, de a harmadik játszma közepétől Morozov és Jánosi pontjai előnyhöz, majd szépítéshez juttatták a Kazincbarcikát. A befejező játszma elején Ruffing Péter cserére szánta el magát, Tóth Tibort Németh Szabolcs váltotta fel. Mózer ászával 11:9-re megugrott, aztán egy újabb helytartási hibával megint nyílttá tette a találkozót a Dunaferr. Ami ezután következett arra kevesen számítottak. Szekeres állt a nyitóhelyre, és kulcsfigurává lépett elő. Öt szervájából négy ásszal végződött, és máris 18:12-re vezetett a hazai csapat. Később Nagy Attila is bemutatott ebből a fajtából egyet, majd a győzelmet Szekeres blokkja hozta meg.
A Dunaferr erőn felül teljesített, fantasztikusan egységes csapatmunkával biztosan győzte le a sokkal esélyesebbnek tartott, ám ezen a napon rengeteget hibázó Kazincbarcikát.

Mestermérleg
Ruffing Péter: – Nem a legjobb előjelekkel készültünk, hiszen Urfi bokasérülés miatt nem léphetett pályára. Szerencsére Nagy Attila felépült, és remek napot fogott ki, akárcsak fiatal irányítóm, Tóth Gábor. Nagy öröm, hogy biztosan nyertünk.
Daniel Oravec: – A nyitásfogadás "hatékonysága” az egész játékunkra rányomta bélyegét. Az első szett döntő volt a mérkőzés kimenetelét illetően.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
3 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
3 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája