Morenót már mindenki utálja

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2002.09.11. 22:23
Címkék
"Tehénnek”, "Vízfejű baromnak”, s más efféle "haszonállatnak” bélyegezte annak idején az itáliai média Byron Morenót, aki a júniusi vb-n tönkretette a taljánok álmait a Dél-Korea elleni nyolcaddöntőben. Az ecuadori játékvezető egy, a hirtelen halálban meg nem adott, amúgy szabályos góllal, valamint Totti jogtalan kiállításával ásta meg az olaszok sírját, ami után Itália a fejét követelte, ugyanakkor a FIFA megvédte a szögletes koponyájú bírót.Nohát e hétvégéig tartott Moreno honi népszerűsége – mostanság Ecuadorban is tőle forognak a gyomrok. A bíró a bajnokság legutóbbi fordulójában tett ki magáért, produkciója alapján bízvást élhetünk egy hasonlattal: "elszemtelenedett és féktelenné vált, mint Berija.”A Liga de Quito–Barcelona összecsapáson hat perc hosszabbítást jelzett, ám a mérkőzést csupán a 103. (!!!) percben fújta le, mely 13 percnyi ráadás során a hazai csapat két gólt szerzett, megfordítván a veszni látszó rangadót (2–3-ról 4–3-ra: úgy tűnt, addig játszanak, amíg ez össze nem jön). A feketeruhás úgy próbálta palástolni minősíthetetlen tettét, hogy jelentésében az első hat percre kalibrálta a gólokat, csakhogy azok valójában a 99., illetve a 100. percben estek. Amúgy sem volt egy fáklyás menet a délután, elvégre két jogtalan tizenegyes, két piros lap, továbbá egy megadott, majd visszavont gól szerepelt a Moreno-féle kínálatban.Ezek után a szövetség is kihátrált mögüle, és a játékvezetői bizottság 20 fordulóra eltiltotta a bíráskodástól, sőt, a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó elnök, Luis Chiriboga nem zárta ki, hogy örökre száműzik Morenót a futballpályákról. A szövetség vezetője "széleskörű és mélyreható vizsgálatot” ígért, annál is inkább, mert teljesen nyilvánvalóvá vált: Moreno politikai okokból kergült meg a mérkőzésen. "Nem etikus, hogy valaki mérkőzést vezet egy olyan tartományban, amelyben a közelgő választásokon jelöltként indul – végül is a hazai csapat szurkolói potenciális szavazók is egyben” – hívta fel a figyelmet e súlyos ellentmondásra Leonardo Bohrer, a vendéggárda elnöke. Való igaz, Moreno épp Quitóban kandidál egy tartományi képviselői posztra októberben, ami alapján sok minden érthetővé válik. Az El Comercio című lap mindenesetre úgy vélte, Moreno "három hónap alatt hősből közellenséggé vált.”Korántsem mellesleg Byronunk azóta sem cáfolta azt a japán lapértesülést, mely szerint a vb után egy Chevrolet volánja mögé ülhetett, luxusnyaraláson vett részt, és kifizette összes adósságát. Hogy van bőr a képén, az viszont megint kiderült: a hétvégi botránnyal kapcsolatban ugyanis csak annyit mondott, "emberek vagyunk, hibázhatunk.”Egy biztos: jó politikus lesz belőle.
Legfrissebb hírek

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
9 perce

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Al-Hilal

Minden más foci
42 perce

U21-es Eb: a dánok és a hollandok jutottak tovább a D-csoportból

Minden más foci
1 órája

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
1 órája

Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

Klub-vb
1 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
1 órája

Hiába a strandidő, kemény munkát végzett a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik