Három év után az Extraligában

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2002.09.10. 21:44
Címkék
Noha az elmúlt három évben nem sokat lehetett hallani a szegedi női diákröplabdásokról, azért az élet nem állt meg Ducsai Géza elnök röpisulijában. Az extraligás küzdelmektől 1999 tavaszán visszalépett Szegedi DRE egy idényt töltött az NB II-ben, kettőt a második vonalban, s immár ismét a nyolc legjobb honi gárda között, az Extraligában szerepel. A Hulmann Zsoltot nyáron váltó vezetőedző, Nusser Elemér az elmúlt valamivel több mint egy hónapban alaposan megdolgoztatta játékosait. Az SZDRE mindig híres volt arról, hogy saját utánpótlására támaszkodik. Ezúttal tíz saját nevelésű játékos kapott helyet a tizenhármas keretben, további három röplabdás hölgy pedig a fővárosból, illetve Gödöllőről érkezett. A 33 éves, 41-szeres válogatott Grózer Anna és a 27 éves center, Juhász Gabriella az Atlant-Angyalföld DRC-ből igazolt a Tisza-partjára, a 13-szoros válogatott Selmeczi Zsuzsanna érkezése pedig sokáig kérdéses volt. A szélsőütő két szezont töltött az Architekton-Gödöllői RC extraligás csapatánál, és sokáig úgy tűnt, eredményre vezetnek szerződéshosszabbításával kapcsolatos tárgyalásai. Selmeczi végül a dél-alföldi város vezetőinek ajánlatát fogadta el. A feljutást kiharcoló társulat veszteséglistáján csupán a pályafutását befejező Komáromi Veronika neve szerepel."Megnyugtató számunkra, hogy – a nemrég csatlakozott Selmeczit leszámítva – kezdettől együtt dolgozhatott a keretünk. Csapatjátékunk átalakításra szorul, gyorsabb, férfiasabb röplabdát szeretnénk játszani. A közelmúltban kétszer is összecsaptunk az extraligás kecskemétiekkel, s az erőpróba rávilágított a hiányosságainkra. Szerencsénkre van még időnk a javításra” – összegezte véleményét Nusser Elemér, aki korábban tíz éven át edzősködött a Medikémia-Szeged férficsapatánál. A női Extraliga újonca a biztos bentmaradásban reménykedik, s a minél jobb felkészülés érdekében szeptember 21-én és 22-én részt vesz a Hírös-kupán.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
24 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
29 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
58 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
58 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
1 órája

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
1 órája